Négy évet kapott a bosnyák kormányfő, mert túl drágán vett lélegeztetőgépeket a koronavírus alatt Kínából
Fadil Novalic jó ötletnek tartotta, hogy egy gyümölcsfeldolgozó vállalatot bíz meg a lélegeztetőgépek beszerzésével.
Fadil Novalic jó ötletnek tartotta, hogy egy gyümölcsfeldolgozó vállalatot bíz meg a lélegeztetőgépek beszerzésével.
Csökkenés egyedül Debrecenben mutatható ki.
A koronavírus ellen Berlinben kifejlesztett, orron át befújható új védőoltás a korábbi vakcinákkal összehasonlítva előnyösebb tulajdonságokat mutatott az állatkísérleteket követően – olvasható a kutatást összefoglaló frissen megjelent tanulmányban.
Kínai kutatók a Nature hasábjain közölték annak a vizsgálatnak az eredményét, ami a kínai vuhani piacról származó genetikai mintákat elemezte.
Több orvost is vádolnak azzal, hogy mindenféle vizsgálat nélkül állítottak ki papírt negatív teszteredményről, de oltásra való soron kívüli jogosultságot is osztottak pénzért.
Lengyelországban a választások előtti kiéleződő belpolitikai harc közepette újabb támadások érik a független sajtót. Morawiecki kormányfő szerint egyébként Lengyelország az "új Európa" vezető ereje. Továbbra sem világos, hogyan indult el Vuhanból a koronavírus-járvány. A hvg360 válogatása a világlapok cikkeiből.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei szerint a koronavírus elleni védőoltás az esetek többségében az idősek (60 év felettiek) életét mentette meg az elmúlt több mint két évben.
A panasz okán akár a mentelmi jogát is felfüggeszthetik.
Kanadai kutatók majdnem 630 ezer ember adatait nézték át, hogy kiderüljön, van-e összefüggés a koronavírus-fertőzés és a cukorbetegség kialakulása között.
Aki annak idején önként bejelölte, hogy szeretne friss oltásügyi információkat kapni, az egy ideje már egészen másmilyen leveleket is olvashat.
Indiában már a koronavírus egy új törzse, az XBB.1.16 a domináns, és várhatóan ez okozza majd máshol is a megbetegedések jelentős részét. Bár a vírus sokat szelídült az elmúlt évek során, az influenzához hasonló szezonális járvány sosem lesz belőle.
Fang Binnek továbbra is szigorú hatósági felügyelet alatt kell maradnia.
A cég már bejelentette, hogy más területekre fókuszálnak majd, mint a rákkutatás és más betegségek kezelése.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint bár a tudománynak köszönhetően sikerült úrrá lenni egy globális járványon, az újabb variánsok továbbra is nagy odafigyelést kívánnak a döntéshozók részéről.
Az Economist szerint Putyin sikeresen, „halálos fegyverként” használta az energiához való hozzáférést az európai lakosság ellen.
A koronavírus új, XBB.1.16 változata, az Arcturus a jelek szerint nemcsak lázat, köhögést és légszomjat eredményezhet, de olyan tünetet is produkálnak a fertőzöttek, ami az eddigi fertőzések csupán 1–3 százalékára volt jellemző.
A koronavírus-fertőzés nemcsak az oltatlan elhízottakra jelent az átlagosnál nagyobb veszélyt, hanem azokra is, akik beadatták ugyan a védőoltást, de magas a testtömegindexük.
Megjelentek a negyedikes diákok szövegértését vizsgáló PIRLS-felmérés legfrissebb eredményei. A magyar diákok a nemzetközi átlag felett, de sokkal rosszabbul teljesítettek, mint 2016-ban.
Június végére 65 millió új fertőzöttre kell számítani hetente.
Egyelőre nem tűnik olyan súlyosnak a kínai koronavírus-helyzet, mint amilyen az év elején volt, ám így is komoly terheket róhat a kórházakra az omikron terjedő variánsa.