Lengyel miniszterelnök Kijevből: „Itt küzd a szabadság a zsarnokság ellen”
Ukrajna számíthat a barátaira – mondta Mateusz Morawiecki.
Ukrajna számíthat a barátaira – mondta Mateusz Morawiecki.
Már a múlt heti EU-csúcson döntés született a kijevi látogatásról, azt pedig minden európai vezető saját maga döntötte el, hogy személyesen elutazik-e az ukrán fővárosba.
Egy nyilvánosságra került videón látszik, ahogy Szergej Szolomaszov ezredes, a pozsonyi orosz követség katonai attaséja készpénzt ad át egy újságírónak.
Brüsszelbe jön az Egyesült Államok elnöke jövő héten csütörtökön - értesült az EUrologus magas rangú európai tanácsi forrásból.
Az ostromlott délkelet-ukrajnai kikötőváros alpolgármestere szerint 400 ember került az ostromlók fogságába.
Zuzana Čaputová szerint a szabadság és a demokrácia nem állandó, örökké tartó értékek és könnyen lehet, hogy 1848-as események után közel 175 évvel újra harcolnunk kell értük.
Marina Ovszjannikovát engedély nélküli nyilvános esemény szervezéséért ítélte el a bíróság.
Az országban tartózkodó menekültek száma vélhetően jóval magasabb.
Pierre Zakrzewski ugyanakkor szenvedett halálos sérüléseket, amikor a csatorna tudósítója, Benjamin Hall is megsebesült.
A Kreml a viszonosság elvére hivatkozik.
Az elnök egyik tanácsadója közben pedig lényegesen harciasabban arról beszél, hogy a háború legkésőbb májusra véget ér.
Marina Ovszjannikovát engedély nélküli nyilvános rendezvény szervezésével gyanúsítják.
A legfrissebb intézkedések több mint 50 oligarchát és a családtagjaikat célozzák meg.
A kínai külügyminisztérium szóvivője pártatlannak és építő jellegűnek nevezte Kína álláspontját az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban.
Kevés különbség volt egy MTI-hír és annak a kormány honlapjára felkerült angol változata között, de az épp Oroszországot nevesítette agresszorként.
Még több brit szankciót jelentettek be Oroszország ellen.
Az Ukrajnába látogató delegációt figyelmeztették a biztonsági kockázatokra, a cseh, a lengyel és a szlovén kormányfő ennek ellenére vállalta, hogy Kijevbe utazik.
Nem könnyű kihívás megmagyarázni március 15-ből kiindulva, miért nem szabad beavatkoznia Magyarországnak az orosz-ukrán harcokba, de a külügyi államtitkár megoldotta a feladatot.
Az európai egységen ütött bármilyen rés Putyin politikájának elfogadását jelenti - mondta Artur Balázs.
Három közép-európai miniszterelnök utazik kedden az ukrán elnökkel tárgyalni, Orbán Viktor nem tart velük.