A B9 vitaminról régóta ismert, hogy csökkenti a vérben keringő homocisztein mennyiségét. Tény, hogy ennek a hormonnak a magas szintje a keringési betegségek egyik rizikófaktora, ugyanakkor az új megállapítás szerint a szint csökkentése a túlélésben egyáltalán nem játszik szerepet.
A kutatók 12 korábbi tanulmányt néztek át, 16 és félezer olyan résztvevő adatairól, akik már hosszabb ideje betegek voltak. Az eredmények azt mutatták, hogy akik folát azaz folsav (B9 vitamin) pótlásban részesültek, azoknál alacsonyabb volt a homocisztein szint, viszont ennek mértéke semmilyen értelemben nem mutatott összefüggést a szívroham, a koronária betegségek, a stroke, vagy más okból bekövetkező halálesetek gyakoriságával. Továbbá nem volt különbség a kontroll csoport adataihoz képest, ahol a résztvevők nem kaptak folsavat.
Az adatok alapján is csak igen szigorú - egyeseknek nehezen betartható - tanácsokat tudunk megfogalmazni - mondta a tanulmány egyik szerzője, dr. Lydia A. Bazzano, a Tulane University közegészségügyi és trópusi tanszékének (School of Public Health and Tropical Medicine) epidemiogia professzora.
A tanács: hagyjanak fel a dohányzással, mozogjanak sokat, tartsák karban a súlyukat, és megfelelően táplálkozzanak. Ez azt jelenti, hogy fogyasszanak omega-3 zsírsavat (ami magas arányban van a halakban) és kiegyensúlyozott legyen a szénhidrát és fehérje fogyasztásuk. Ne feledkezzenek meg a gyümölcsről, zöldségről se.
Az amerikai orvosi társaság tudományos folyóiratának (JAMA) decemberi számában közölt tanulmány sok ezer, már érbetegségben szenvedő ember adatait dolgozta fel, de a kutatók szerint egészségesek bevonásával történt más vizsgálatok sem tudták kimutatni, hogy a B9 vitaminnak érrendszert védő preventív szerepe volna.
Tévhit a B9 vitaminról
A B9 vitamin pótlása nem jelenthet hatékony védelmet az agyi keringési zavarok, a gutaütés, a szívroham kialakulásával szemben olyan egyéneknél, akiknek régebb óta valamilyen érbetegsége van. A vitamin adagolása a fennálló keringési kórok súlyosabb eseteiben a halál bekövetkeztének valószínűségét sem csökkenti - olvasható amerikai kutatók vizsgálatának eredménye a The New York Times egészségügyi mellékletében.
Medián: Kicsit visszaesett a Tisza, de továbbra is népszerűbb, mint a választások idején
Feljelentést tettek Fürcht Pál volt főügyész állítása miatt, amely szerint az ügyészségen megmondták, ki ellen lehet nyomozni
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Magyar a HVG posztja alatt üzent az ügyészségnek: Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen kis önérzetes latolok
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.