© AP |
A belgrádi sajtó beszámolói szerint a teniszszakosztályokba, tenisziskolákba országszerte tömegével jelentkeznek az érdeklődők. A patinás belgrádi Crvena Zvezda tenisziskolájában például 30 százalékkal többen ütik a labdát, mint egy évvel ezelőtt, pedig egy hónapra 3000 dinár (mintegy 10 ezer forint) a tagsági díj. A sportszerboltok is a teniszhez szükséges kellékek eladásának megugrásáról számoltak be.
A szerbiai teniszláz érthető, hiszen a vasárnap véget ért wimbledoni teniszversenyen igen jól szerepeltek a szerb teniszezők. A mindig mosolygó Jelena Jankovics női egyesben csak a negyeddöntőig jutott ugyan, ám a vegyespárost - a brit Jamie Murrayvel - megnyerte. A Roland Garros döntőjébe jutott Ana Ivanovics - aki nagy eséllyel indulhatott volna a verseny szépségkirálynője címért is - a wimbledoni elődöntőben kapott csak ki a tornagyőztes Venus Williamstől, Novak Gyokovics pedig öldöklő, majdnem ötórás küzdelemmel verekedte be magát a férfi elődöntőbe.
A wimbledoni siker után a sportág világranglistájának élén tehát három szerb teniszező szerepel - Jelena Jankovics és Novak Gyokovics a harmadik, Ana Ivanovics pedig az ötödik helyen -, akik ma igazi nemzeti hősök Szerbiában.