Egy európai tanulmány alátámasztja a gyanút, hogy a hormonálisan ható vegyületek károsan befolyásolják a férfi nemi szervek fejlődését, és lehetséges, hogy a hererák kialakulásához is hozzájárulnak. E betegség elterjedése, illetve a férfiaknál egyre gyakrabban elforduló terméketlenség rejtély a kutatók számára, mivel különböző országokban eltérő mértékben jellemzőek. Ilyen zavarok például Finnországban jóval ritkábban fordulnak elő, mint Dániában, pedig a két északi ország iparosodottsága hasonló szintű.
Egy dán, finn és német egyetemekről összeállt kutatócsapat most megvizsgálta azt a feltevést, amely szerint a környezeti mérgek lehetnek ludasak a problémák felmerülésében. Összesen 68 dán és finn szoptató anya tejében mérték meg az úgynevezett endokrin diszruptorok (EDC) mennyiségét - közölte a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása a Journal of Andrology című szaklapban megjelent cikkre hivatkozva.
Az EDC-k olyan anyagok, amelyek a hormonháztartásra hatnak. A kutatókat meglepte, hogy egyes EDC-k, többek között néhány dioxin, poliklórozott bifenil és rovarölőszer Dániában jóval nagyobb koncentrációban fordulnak elő, mint Finnországban. Ez a tény megerősíti a gyanút, hogy ezek és hasonló anyagok állhatnak a férfiak termékenységi zavarai mögött.
A kutatók ennek ellenére továbbra is azt tanácsolják az anyáknak, hogy szoptassák gyermekeiket. EDC-kkel műanyag termékekben, festékekben vagy rovarölőkben találkozhatunk, de zsíros élelmiszerekben is fellelhetők.
Környezeti mérgek miatt válnak terméketlenné a férfiak
Az iparosodott országok férfinépességének fokozódó terméketlensége valószínűleg a környezeti mérgekkel áll összefüggésben.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Egyelőre tarolnak a demokraták, a republikánusok pánikolnak – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.