Az elárvult, még vak mókuskölyök három hete került a mentőközpontba, a szegedi izraelita temetőben talált rá egy állatbarát, és hozta el az állatkertbe – mondta Veprik Róbert igazgató. Hozzátette: a kölyök szépen felcseperedett, két hete a szeme is kinyílt. A mókuskölyköt gondozója cumisüvegből, tejporból készített tápszerrel eteti napjában többször is. Miska idejének nagy részét még szunyókálással tölti egy hálós oldalú táskában, ahol egy takaróba fészkelheti be magát, az utazásra is szolgáló lakhelyet – gondozója a munka végeztével ugyanis hazaviszi – pedig egy sárga plüsskacsával osztja meg, amellyel néha játszani szokott. A mókusfiú kedvenc időtöltése, hogy virgoncan szaladgál pótmamája vállán. Miska, az elárvult kismókuszooszeged.hu / Endrédi LajosA védett európai vagy más néven vörös mókus gyakorinak számít hazánkban, erdőkben, parkokban és kertekben egyaránt előfordulhat. Akrobatikus ügyességgel mozog a fákon, ahol ideje legnagyobb részét tölti. Rágcsáló, terméseket, fenyőtobozokat, gombákat és erdei gyümölcsöket fogyaszt, de időnként kisebb állatokat is megeszik. A legfőbb természetes ellenségei a nyuszt és a héja.A magányosan élő mókusok csak párzási időszakban találkoznak, a nősténynek körülbelül 4-5 utóda születik. A kölyökmókusok születésükkor csupaszok és zárt szeműek. A nőstény kicsinyeit tíz hétig szoptatja, de a kölykök héthetesen már szilárd ételt is esznek. Az ember által felnevelt mókusok nagy eséllyel visszavadíthatók, Miska is feltehetően a vadasparki erdőben fog majd lakni.
Fotó: Miska, a cuki mókuskölyök Szeged új lakója
Néhány hetes elárvult vörös mókust (Sciurus vulgaris) nevelnek a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában, a Miskának elnevezett csöppséget gondozója cumisüvegből táplálja, és saját utazóalkalmatosságot is kapott.
Nem az a baj ez energiaitallal, hogy mi van benne, hanem hogy mit csinálnak, akik isszák
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyarral
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.