A rómaiak a Pannonia provincia adottságainak hála, könnyen tudták hazánkba importálni fürdőkultúrájukat. Később, az Árpád-korban a gyógyítás szempontjából találták fontosnak a fürdőzést, illetve a Biblia is elvárta a hívektől a higiéniát. Igaz, a nyilvános meztelenséget tiltotta, így a fürdőzés magányos kikapcsolódássá vált. A legfontosabb budapesti fürdőhely a Gellérthegy lábánál találtható Sáros fürdő volt, de első írásos emlékünk fürdőkultúránkról Pécsváradhoz kötődik – az 1015-ös okirat a bencés kolostor betegápolóiról és fürdőszolgáiról rendelkezik – írja Csatári Bence a Múlt-korban megjelent cikkében.

A törökök érkezésével a fürdőkultúra új lendületet kapott. Budapestet elárasztották a törökfürdők, a mai Rác és Rudas fürdő helyén is ilidzsa állt, vidéken pedig Pécsett, Gyulán és Egerben lehetett török módra megmártózni. Igaz, a hitetlen őslakosok csupán éjszaka használhatták a fürdőt.

Árpád fejedelem útja (Újlaki rakpart), Császár fürdő, Rózsadomb. A felvétel 1872 körül készült.

Fortepan / GGAABBOO

A törökök mentek, a fürdőkultúra pedig maradt, sőt, 1876-ra törvényes kereteket is kapott azzal, hogy pontosan megszabták, milyennek is kell lennie egy gyógyfürdőnek.

Túlzsúfolt fürdőparadicsom, felvizezetett vízzel

De milyen is volt egy gyógyfürdő? Ezt jól mutatja be A budapesti úrinő magánélete című kötet egy fejezete. A középosztály kedvelt fürdőhelye volt például Bártfürdő, ahol sokszor nem csak a férőhely volt kevés, hanem a víz is: a gyógyvizet sok esetben kútvízzel öntötték fel, és bár az orvos mindenkinek megszabta, hányszor kell fürdenie és mennyi vizet kell naponta elkortyolnia, a hatás így már nem volt biztos.

A fürdőzés egyébként elég drága kikapcsolódás volt. A ruhatárat igényesen kellett feltölteni a nyári ruhákkal, fürdőruhákkal, új kalappal, kesztyűvel és estélyikkel. Ha valaki egy-egy rendezvényre nem ment el a megfelelő ruha hiánya miatt, gyorsan pletyka tárgyává vált.

A sziget legpompásabb épülete

Nyáron a budai és pesti üdülőhelyek leginkább a vidéki látogatókra számíthattak. A millenniumi fürdőhelyek állapotát jól írja le egy 1901-es kiadvány, amely a Margitszigeti fürdőházat, mint a sziget legpompásabb épületét és Európa egyik legjobb fürdőhelyét emeli ki.

A vizet a könyvecske hatásosnak írja köszvény, csúzos bántalmak, csonthártya- és egyéb ízületi bántalmak, pikkelysömör és idegrendszeri bántalmak esetén, elfogyasztását pedig gyomor és bélpanaszok, illetve vérbőség és vérpangás ellen ajánlja. A forrás felhasználása már ekkoriban sem csupán a fürdőre korlátozódott. A Szt. Margitszigeti szénsavas üdítővízből például évente egymillió palackot adtak el.

A fürdőnek épülnie kell

A tízes években a fürdőhelyek létesítésének fontosságát jól jelzi a Gellért története, melyet Bauer Jenő foglalt össze 1968-ban az Idegenforgalom című lapban, a gyógyszálló 50 éves évfordulóján. Az 1910-es évek elején a fővárosi tanács 2,8 millió koronát szánt a Gellért gyógyszálló megépítésére, ám ahogy haladt az idő, a költségek hamar átlépték a 10 millió koronát is, ráadásul a világháború miatt egyre elfogyóban volt a munkaerő. Ám az építkezést mégsem állították le és a szálló 1918-ban megnyithatta kapuit.

A Gellért Gyógyfürdő hullámmedencéje 1933-ban.

Fortepan / Saly Noémi

A fürdőhelyek virágzó korszakának az első világháború vetett véget, ám a harmincas évekre új erőt kapott. 1927-ben épített a Gellértben megépült az első európai hullámfürdő, 1934-ben a pálmakert helyén megnyílt a pezsgőfürdő is. Az étteremet Gundel Károly és Ferenc vette át. „A harmincas években már a prominens személyiségek legkedveltebb szállodája volt a Gellért” – írja Bauer.

Fürdőzés az ostrom alatt is

A vidéki fürdőzés szép lassan leapadt az újabb világháború miatt, ám Budapest számára - az Ásványvízüzemmel egyetemben – továbbra is jövedelmező terület maradt. A Széchenyi gyógyfürdő ekkoriban még új kutat is kapott. Az ostrom során a fürdőzők kitartásának érdekes példája, hogy a Gellért Gyógyszálló pincéjében több száz vendég esett foglyul a személyzettel együtt a bombázások során – nekik a meleg ételt Gundelék biztosították.

Majd jöttek az oroszok, de a gyógyfürdők ügye továbbra is fontos maradt. 1957 októberében a Bükkben kőolaj helyett a földből 58 fokos termálvíz tört elő, mely újabb löketet adott az ügynek. A fejlesztések 1960-ban is folytatódtak, igaz, inkább csak a belturizmus miatt.

Dübörög a gyógyvíz biznisz

A 60-as évek gyógyfürdő állapotáról Bauer Jenő írása további értékes adalékokat is elárul. A Gellértnek például már egészen speciális újdonságok is megtalálhatók voltak kínálatában. 1968-ban már tíz éve használták a Hévízen kidolgozott fürdőspecialitást, a súlyfürdőt, mely a porckorongsérv ellen volt hatásos. A szénsavszekrényben pedig a -70 fokos répcelaki szárazjeget és budai termálvizet használták fel az érszűkület, illetve a szív- és vérkeringési betegségek ellen.

A Gellért Gyógyszálloda bejárata 1961-ben.

Fortepan

Az 1970-es években sok fürdő a gyógyvizét távoli forrásból nyerte – ez a műanyag elterjedése miatt lett megoldható: míg a fémvezetékek beszennyezték volna vizet, a műanyag vezetékekkel ez már elkerülhető volt. Voltak más megoldások is: a dandár utcai gyógyfürdőbe például speciális tartálykocsikon keresztül került a gyógyvíz. Bár a gyógyvíz romantikája megkopott, mégiscsak több emberhez juthatott el.

Az elvtársak egyre inkább felfedezték azt is, hogy az idegenforgalom és a gyógyfürdők kettőse milyen busás jövedelmet jelenthetnek a városok számára. A turisztikailag kiemelkedő Gellért fürdőt úgy restaurálták, hogy újra a helyükre kerüljenek a szecessziós, eredeti Zsolnai díszítőelemek így pedig „megőrizzék az eredeti hangulatot, melyet szinte [a fürdő] már egyedül képvisel Európában.” A fürdőben már ekkor előírás volt az alkalmazottaknál az, hogy legalább egy világnyelvet beszéljenek. Emiatt a Gellért szálló alkalmazottainak német kurzust is tartottak – szemben a kötelező orosz tanítással. Ha valami, ez pedig jól példázza, hogy a gyógyfürdők még mindig kivételes lehetőséget jelentettek Magyarország számára – és jelentenek ma is.