Akkor sem sértődünk meg, ha ránk tetszenek fogni, hogy egyszerűen  nagy örömmel és odaadással falánkodúnk, nagytermészetű evő-ivók vagyunk. De persze, hogy jobban tetszik az ínyenckedés. S mentségünkre legyen mondva, egy évben egyszer csak megengedhetjük magunknak, pláne nem is akárki invitálására.  Dr. Lőrincz György egri borász döntött úgy, hogy nemcsak boraira, de szűkebb pátriája fejlődő gasztronómiájára is felhívja a figyelmet egy kellemes tavaszi séta keretében. Persze a gasztro túra minden egyes állomásán St. Andrea borokhoz komponálták az ételeket.

Mindjárt egy 2009-es St Andrea pezsgővel nyitottunk, aminek az a különlegessége, hogy a pinot noir mellé egy kis kékfrankos is becsúszott. Ugyanis a francia fajtát nem sikerült elég korán szüretelni ahhoz, hogy magas legyen benne a savtartalom. A kékfrankos adta hozzá a pezsgőbb savakat, ami által egy szép, kiegyensúlyozott pezsgő született. Ezt az Imola Platán szálloda halljában hörpintettük fel, és kissé nehezen akaródzott magára hagyni a pezsgős poharakat. Ám érkezett a konyha alkotása, egy zöldséges kecskesajt terrine. Ehhez már 2013-as Örökkét kaptunk, ami olaszrizling, viognier, chardonnay, szürkebarát, pinot blanc, sauvignon blanc és rajnai rizling házasítása. Gasztro szakértő asztaltársaságunk néhány tagja szerint a pezsgő jobban illett volna az ételhez, de a cukkini csíkkal körbetekert pritaminpaprikás, habos sajt terrine szerintünk több, mint elviselhető volt a fehérborral is.

Rövid séta után érkeztünk meg a Zsálya Bisztróba, ahol erős színek, némileg eklektikus berendezés, 2011-es Napbor, és Szabó Péter séf kreációja fogadott: szilvásváradi pisztrángtekercs, zöld spárgával és süllőpofás taglionival. Családias hangulatú étteremként hirdeti magát a Zsálya, ám a táj jellegzetes ízvilágát helyi alapanyagokból bemutató bisztró inkább a trendi vonalat célozza meg. A Magyarország top100 étterme között is számon tartott vendéglátóhely igazán kitett magáért. A tányérra még halpikkelychips is került, amit életünkben először fogyasztottunk. A pisztráng elég markáns ízű, a süllőpofa citromos, omlósan ízletes – a kissé krémes ételhez szerintünk még jobb is lett volna az érett Napbornál a két fokkal fajsúlyosabb Örökké. A hely szelleme és az udvarias kiszolgálás azonban feledtette, hogy az étel-bor párosítás egy apró grádiccsal lehetett volna tökéletesebb.

Szerencsés város Eger, illetve mázlisták az egriek,  mert az összes csúcséttermük tényleg rövid sétára található egymástól. Előfordul, hogy csak 100-150 métert kell botorkálni annak, aki újabb és újabb gasztronómiai rácsodálkozásra vágyakozik… A Macok Bisztró és Borbár az elmúlt néhány hónapban gyakori egri elfoglaltságunk okán személyes kedvencünk lett. A személyzet felkészült, laza, kedves, és ahogy mondani szokták: annyira profik, hogy már van mire szerénynek lenniük. A hazai 100-as toplista derekán vannak, a régióban az elsők, és lelkes zászlóvivői a Stílusos Vidéki Éttermiség alakulatnak. Ezúttal is kitettek magukért: az első blikkre egyszerűnek tűnő kacsamell, édesburgonya, meggy, kelbimbó összeállítás Csomós András séf mutatványa, ami valóban csak az első blikkre tűnik egyszerűnek. A kicsit hipszter beütésű bisztró meggypürével, csontból főzött jus-vel nem olyan mutatvány, amit vakon rábíznánk az egyébként kiváló kacsát sütő nagynénikre.

fotoszanto

 Hozzá a 2013-as kadarka jó választás, és a burgundi pinot noir stílust követi: nem vaskos, nem túl fás, elegáns, áttetsző cucc. Az édesburgonyakrém a társaság nőtagjai szerint több mint zseniális, s a kelbimbó héj a mártás tetején a vizuális élményen túl is megállja a helyét.

fotoszanto

Ismét rövid séta következik, és eljutunk az 1552 Étterembe, ahol tovább folytatódik a a nap összegri menüsora: muflongerinc, lila burgonya dauphinoise répahabbal, s feketecsokis jus-vel – és nem utolsósorban egy 2009-es Merengővel. Hegyi Mátyás séf nagyon izgult a gyönyörű és hangulatos, ódon étkezőtér mögötti konyhában…Az elegáns lila burgonyás rakott krumpli kiváló, a muflonhús kellemesen puha állagú, talán csak a feketecsokoládé húzódik túl szerényen a háttérbe. A bor pedig leírhatatlan. Ez az a Merengő, amiből már nincs is, a nagyon meleg évjáratú bor most van a csúcson, és az az igazság, hogy étel nélkül is önálló fogás lehetne.

De még nincs vége a „megpróbáltatásoknak”, tovább battyogunk a Szenátor házba, ahol francia túrótorta vár mangó mousse-szal. A hely, vagyis a 300 éves épület annyira megkapó, hogy gyakorlatilag bármit felszolgálhatnának, és ezzel csak egy csöppet élnek vissza. Az inkább nehézkesebb pite jellegű túrótorta inkább „emberes”, mintsem kifinomult, és a cukorral sem spóroltak. A hozzákóstolt bor kakukktojás, mivel azt nem dr. Lőrincz György, hanem a birtokon szőlészként tevékenykedő fia, ifj. Lőrincz György készítette. A Kedves névre hallgató, 2014-es, késői szüretelésű édes bor már-már vékony az édes pite mellett, de ez már kevéssé érdekli a vendégsereget. Túl sok élményben volt részünk ahhoz, hogy fennakadjunk ilyesmin.

fotoszanto

A nap végén még elkanyarodunk a St Andrea Szőlőbirtokra, ahol a 2010-es pezsgőt is megkóstoljuk, és Sík Péter sajtmester sajtjaiból falatozunk. Bár a menü csak ennyit közöl velünk, kiderül, ez egy erős understatement, ugyanis gyömbéres almás chutney kíséri a sajtokat, ami azért merénylet a fenti étkek után.

 Tanúsága a napnak nem csak az, hogy jó borok és jó ételek vannak Egerben, hanem az is, hogy van innováció, összefogás, közösségi gondolkodás – gasztronómiai téren – a Heves megyei városban. Ehhez hasonló, borász kezdeményezte gaszutro sétáról még nem hallottunk Budapesten, vagy más itthoni  városban, pedig több mint remek ötlet. A délutánban pedig nemcsak az volt a különleges, hogy néhány óra alatt meglehetősen pontos keresztmetszetet kaphattunk az egri csúcséttermek kínálatából, hanem az is, ahogyan séfek és borász a tökéletességre törekvés jegyében egymás alá rendelték saját ambícióikat és tudásukat, hogy a befogadó számára olyan összhang teremtődjön, aminek elérésére önállóan, egyenként jóval nehezebben ment volna.