„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ha most indul nyaralni Észak-Olaszországba, ki ne hagyja ki az Iseo tó legújabb attrakcióját! A három km-es vízijárdán úgy érezhetjük magunkat, mintha a vízen járnánk vagy épp bálnaháton utaznánk – ráadásul ingyen.
Az úszó stég éppen csak a vízfelszín fölé emelkedik, ezért a fényes sárga szín néha arannyá vagy vörössé változik. A tó közepén állva egészen más szemmel nézhetjük a hegyeket, vagy akár át is sétálhatunk Sulzano városából Isola szigetére. A bolgár művész, Christo alkotása sajnos csak július 3-ig lesz a vízen. Jó hír viszont, hogy addig a nap 24 órájában nyitva áll bárki előtt, csak nagyon rossz idő esetén nem lehet felmenni rá. Az Iseo tó Milánótól alig 100 km, Velencétől pedig 200 km-t kell autóznunk, ha látni akarjuk.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.