szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szüreti szezon ide vagy oda, szeretnénk megnyugtatni minden sörrajongót: nem maradnak sörfesztivál nélkül ősszel sem. Már a szeptember elseje is egy vadonatúj fesztivált hozott: Arena V4

 

A most először megrendezett fesztiválon igazán számíthatunk újdonságokra.  Tematikáját az idén 25 éves Visegrádi Együttműködés országainak, az úgynevezett visegrádi négyeknek – Csehországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és Magyarországnak – a közös megjelenése adja. Kizárólag ezeknek az országoknak a sörei illetve ételei vonulnak az Arena Plaza hatalmas, közel 6000 négyzetméteres teraszán csütörtök délutántól vasárnap estig. Különösen izgalmas ez a lengyel sörök esetében, hiszen többségük alig vagy egyáltalán nem ismert a hazai fogyasztók körében. Öt főzde: a Witnica, Namislow, Cornelius, Tribunal, Jagiello söreivel ismerkedhetünk meg. Különlegességük a balti porter típus, ami nagyon népszerű Lengyelországban – kóstolása feltétlenül javallott.

K.G.

 Ugyancsak új a hazai sörfesztiválok történetében, hogy Szlovákia is hangsúlyosan jelenik meg az eseményen. Főzdéi közül a besztercebányai Urpiner és a rozsnyói Kaltenecker lehet ismerős itthon, ám a nagyszombati Sessler és a kassai Cassa igazi újdonság. A cseh sörök megszokott választékát ezen a fesztiválon olyan különleges kraft sörök is bővítik, mint a Two Tales, a Lucky Bastard vagy a Purkmistr. Magyarországot jellemzően a Kraft Sörfesztiválról ismert szereplők képviselik : Horizont, MONYO Brewing Co., Mad Scientist, HopTop Brewery, Csupor, Synthesis Brewlab, Hübris.

K.G.

Ezekben nem fogunk csalódni, de nagy kérdés, hogy a Kerepesi úti pláza tetőterasza alkalmasnak bizonyul-e, hogy feliratkozzon a fesztiválhelyszínek közé.

A sorban a V4 utáni a legközelebbi az ismert tematikájú Főzdefeszt a kézműves sörök fesztiválja - bár őszi rendezvényük hirdetéseiről lemaradt az eddig szokásos „első hazai kézműves” jelző.  Az esemény ennek ellenére a kraft/kézműves/kisüzemi sörökről fog szólni. A mottó szerint:” a vörösök már a spájzban vannak” – azaz a főszerepet ezúttal a vörös sörök fogják játszani. A helyszín a tavasszal megismert városligeti napozórét lesz.

A hónap végi Budapesti Oktoberfest is a tavalyi helyszínen – az Ötvenhatosok terén – kerül megrendezésre. A sörösök nem szívesen nevezik sörfesztiválnak, inkább egy klasszikus búcsúhoz hasonlítják. Annak ellenére, hogy rendszeresen elég szép sörválasztékot mutatnak be, bár kétségtelen nem a müncheni sörök vannak túlsúlyban és a hangulat is csak nyomokban idézi a névadó nagytestvérét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!