Opera a pohárban

A pécsi operafesztiválon vendégszereplő Plácido Domingo főként a nagy operaszínházak ünnepelt művészeként ismert, kevesen tudják róla, hogy több étterem tulajdonosa. Szívesen kóstolja és fogyasztja a jó borokat és ételeket. S most már saját bora is van Magyarországon.

  • Tóth Sándor Tóth Sándor
Opera a pohárban

Ezen a héten (június 22-25. között) tart a baranyai megyeszékhelyen a Pécs - Plácido Domingo Classics fesztivál. A korszakalkotó operasztár tiszteletére szervezett rendezvénysorozat eseményein számos nemzetközi hírű előadó vesz részt, köztük a Metropolitan Operából Angel Blue, Yunpeng Wang, Soloman Howard és Joshua Guerrero. A fesztivál csúcspontjának Plácido Domingo szombati fellépése számít Verdi Traviatájának címszerepében, partnere Violetta szerepében a népszerű szoprándíva, Marina Rebeka lesz az Expo Center színpadán.

Plácido Domingo, akit tavaly a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avattak, többször járt hazánkban és a dél-dunántúli városban. A fellépések mellett alkalma volt arra is, hogy a villányi borvidékkel megismerkedjen. A testes vörösborokért lelkesedő művész feleségével és barátaival – operaszínházak igazgatóival – a villányi Bock Pincében is vendégeskedett, ahol barátságot kötött a neves borásszal, Bock Józseffel. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy a pécsi fesztiválon debütál az opera bora, a Plácido Domingo Classics Selection. A limitált kiadású vörösbor a Maestro ízlése szerint készült 2012-es prémium cuvée, amelynek a kiválasztásában is közreműködött.

Pince Művek

A jó borról a karmesterként és operaigazgatóként is ismert művésznek a következő a hitvallása: „Ahhoz, hogy a zenében legyél valaki, egy életet kell szentelni rá, ugyanígy a jó bornál, mély és szenvedélyes szerelem kell hozzá.”

Igaz, ezt nem pont Villányban mondta, hanem a híres spanyol Ribera del Dueró-i történelmi borrégió Valduero Borpincészetében írta egy hordófedélre, mielőtt az exkluzív borklub, a La Tenada tiszteletbeli tagjává választották 2014-ben.

A gasztronómia iránti vonzalma Domingónak mondhatnánk azt is, hogy családi öröksége, mivel apai nagyanyjának, María Ferrernek egykor Olé néven vendéglője volt Zaragozában. Az 1915-ben nyitott, ma is működő étteremet pár éve unokáival kereste fel, hogy felidézze régi emlékeit. Fellépései után a világ bármely táján szívesen pihen meg és vacsorázik éttermekben, ismerkedik az ottani szakácsművészettel. A magyar gasztronómiával való ismerkedésének egyik helyszíne a budai KisBíróhoz vendéglő volt, ahol a házigazda Bíró Lajos a következő menüvel igyekezett elnyerni a tetszését. Előétel: hideg vegyes ízelítő, kemencében besütött hortobágyi palacsinta. Főétel: ökörpofa „retró”, vagyis ökörpofából készült pörkölt velős csonttal, malacfüllel. Desszert: csokoládés, puncsos méteres kalács.

Egyébként a vendéglátás sem idegen a kiváló tenortól, mivel több étterme van, amelynek társtulajdonosa Richard Sandoval mexikói séf. Tucatnyi amerikai és mexikói éttermük közül a legismertebb a New York-i Pampano Manhattan központjában, amely mexikói konyhát visz (a művész mexikói kötődése abból adódik, hogy élete meghatározó szakaszát töltötte ott). Míg másik New York-i éttermük, a Zengo latin-amerikai és ázsiai ételek választékát kínálja, szinte elkápráztató szaké és tequila itallappal.

Mindehhez pedig ráadásként eláruljuk, egy ma már nehezen megszerezhető szakácskönyv, a The Metropolitan Opera Cookbook előszavának írója is Plácido Domingo.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.