Viszlát, Panni néni!

Visszavárunk, hiszen nem mehetsz el csak úgy!

Sosem gondoltam, hogy aki fáradhatatlanul minden nap gyógyít és tanít, annak lehetnek saját bajai is. Vagy, hogy akár egy napot is öregedett, mióta harminc évvel ezelőtt megismertem. 

A gyerekekért élt-halt, a munkán kívül egyetlen mindenki által tudott szerelme volt, Fischer Annie zongoraművészete. És sosem szűnt meg mesterét, Berczik Sárát magasztalni.

„Meg tudsz bocsátani, hogy annak idején azt hittem, hogy a születés körüli oxigénhiány miatt sérült, mozgásfejlődésükben elmaradt babákat csak féléves koruk táján lehet elkezdeni kezelni? Ma már tudom, nagy hiba volt.  Ha az inkubátorban megkezdjük a kezelést, sokkal nagyobb az esély a teljes regenerálódásra” – szabadkozott, hogy a 80-as évek végén, első aggódó jelentkezésemet azzal hárította el, hogy hívjam két hónap múlva. 

A megbocsátás persze szóba sem jött, csak az örök hála, hiszen az évtizedek alatt kifejlesztett manuális terápiája, a letapadt izmok, ízületek „felszabadítása”, funkciójuk helyreállítása, de legalábbis közelítése az egészséges működéshez, szó szerint talpra állította kis súlyú, koraszülött gyerekemet. Miként sok ezer másik gyerek is neki és a módszerét alkalmazó kollégáinak köszönheti, hogy nem mankóval jár vagy tolószékben ül.

Dévény Anna Alapítvány

Sosem dőlt hátra, hogy teljesen a tanítványaira hagyja a kezelést, a nehéz eseteket maga vette kézbe, ő vizsgálta meg az újonnan érkező babákat, miközben működőképesen tartotta az alapítványát, könyvet írt a módszeréről, és évtizedekig harcolt azért, hogy a gyógytornászképzés része legyen a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer (DSGM). Érdemrendjei és díjai mellett munkája életbe vágóan fontos elismerésnek tartotta, hogy a társadalombiztosító is rehabilitációs tevékenységnek fogadta el a Dévény-féle rehabilitációt, és valamennyi támogatást fizetett a gyerekek kezeléséért.

A pénz sosem játszott szerepet Panni néni életében: minden erejével igyekezett elkerülni, hogy anyagi hozzájárulást kelljen kérnie a gyermekük betegsége/állapota miatt már amúgy is nehéz helyzetbe került családoktól. Ugyanakkor a helyiségbérletet, a munkatársak bérét, a rezsit csak ki kellett fizetni valamiből, ami örökös kötéltáncot jelentett, egyensúlyozást a szerény bevételek és kiadások között.

Nyugaton sokszoros milliomos lehetett volna, ünnepelt csodatevő, de arra a nem egyszer feltett kérdésemre, hogy "miért hadakozol az értetlenkedő bürokratákkal, miért nem mész el külföldre?", határozott elutasítással reagált. Ő itthon akart segíteni, sehol máshol.

Maradt, az utolsó pillanatig.