Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Olaszországban fedezték fel a minisztert.
Kevesebbet tudunk az utóbbi időben a magyar kormány propagandaminisztériumának feltaláló vezetőjéről, Rogán Antalról. Jósolta is már mindenki, hogy itt a vége, az ember, akinek hol a lakása nő meg hirtelen, hol helikopterrel jár esküvőkre, egyelőre megy parkolópályára.
És ment is volna, ha Orbán Viktornak nem lenne szokása, hogy azt, akit a környezetéből támadnak, nyomban látványosan megvédi, nehogy már kiderüljön: rosszul választott.
Rogán Antal tehát még mindig miniszter, így lényegében ő az első kormánytag, akiről megtudhatta az ország, hol tölti a nyár egy részét, jelesül július utolsó napját. Nem, ő nem a VOLT-on, ott túl könnyű feltűnni a sajtónak. Igaz, Rómában sem könnyű ez.
Mint ugyanis arról az Index beszámolt, pénteken Rogán Antalt egyik olvasójuk az olasz főváros Hotel de Russie nevű, ötcsillagos szállodájának teraszán látta ebédelni üzletasszony feleségével és még két emberrel. (A képet az index cikkében láthatja.) Az nem derült ki, ott is lakott-e a miniszter (egy éjszaka állítólag 230 ezer forint körüli áron indul, de mondják, van 2,5 milliós is), akár be is ülhettek ebédelni. Végül is, adja meg a módját az ember, ha már Rómában van.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.