A társkereső oldal a több millió felhasználó több ezer kérdésre adott válasza alapján kalkulálja az egyezéseket. Az OkCupid arra is rákérdez, hogy „randizna-e olyannal, akinek jelentős tartozása van”, vagy például „szereti-e, ha szeretkezés közben megkötözik”. Algoritmusa oszlopdiagramon mutatja meg a párkeresőknek, hogy ő maga, illetve kiszemeltje optimistább, magabiztosabb beállítottságú-e, mint a válaszadók átlaga. 

Bár kutatások szerint az interneten ismerkedők négyötöde előszeretettel szépíti egy-két adottságát – a férfiak a magasságukat, a nők a testsúlyukat –, a potenciális partnerek már a megismerkedésük előtt rengeteg információhoz juthatnak a másik életmódbeli, vallási, morális és szexuális irányultságáról. A helyzetfelmérést az is segíti, hogy intim vagy kínos kérdésekre a legtöbben könnyebben válaszolnak gépnek, mint élő embernek.

A párosítóalgoritmusok az ezredforduló környékén olyannyira népszerűvé váltak, hogy az önbevalláson alapuló kérdéssorok mellett (esetleg helyett) néhány cég egyenesen biológiai alapú megfeleltetéssel kecsegtet. A 2008-ban életre hívott GenePartner nyálmintából végzett genetikai vizsgálatok alapján, 99 dollárért igyekszik „leszállítani” a legmegfelelőbb partnert. Az ezredfordulón gründolt Chemistry.com alapítója, Helen Fisher antropológus szerint pedig az emberek aszerint sorolhatók négy csoportba, hogy milyen hormon vezérli elsősorban a szervezetüket.

Mennyire hatékonyak valójában a digitális, illetve a biológiai egyezésen alapuló társkeresők? Válaszok a HVG hetilap friss lapszámában.

HVG