Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat idén is várják a Pont Ott Partira, ahol egyre feszültebb a hangulat.
Mint korábban megírtuk, az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás során 105 868-an nyújtottak be érvényes jelentkezést valamelyik magyarországi felsőoktatási intézmény képzésére. Tavaly a Károly Róbert Főiskola pénzügy és számvitel államilag finanszírozott szakjára lehetett a legnehezebben bejutni, mivel a maximálisan elérhető 500 pontra volt hozzá szükség.
Idén negyvenegy alap- és osztatlan szakon húztak "központi" ponthatárt, kérdés, hogy mennyi pont lesz majd elég az ingyenes állami képzéshez, erről részleteket az Eduline-on olvashat.
Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még este SMS-ben értesítést is kapnak az eredményekről. A besorolási döntés augusztus 5-től az e-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában lesz elérhető, arról minden jelentkező e-mailben is értesítést kap majd – olvasható a felvi.hu-n.
A ponthatárok kihirdetése este 8 órakor lesz, addig még ByeAlex és a Slepp is játszik, de meglepetés programokkal is kedveskednek a diákoknak. Rubint Réka egy alakreform edzéssel fokozta a hangulatot, erről videó is készült:
Az eseményeket a hvg.hu is követi, társlapunkkal, az Eduline-nal közösen számolunk be mindenről, amit tudni érdemes.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.