„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Online fórumokon panaszkodnak a rasszisták, akiknél afrikai ősöket találtak. Aztán megmagyarázták, hogy az egész csak zsidó trükk.
Több millió hozzászólást olvasott át két szociológus a legnagyobb neonáci fórumokon, hogy kiderítsék, hány rasszista jelentkezett genetikai tesztekre - írta meg a Business Insider. Az eredmény talán még őket is meglepte: nagyjából 150 ember próbálta bebizonyíttatni, hogy tisztán fehér származású, kétharmaduknak pedig ez nem sikerült.
A vizsgálódást még 2013-ban kezdték el, amikor a fehér felsőbbrendűséget hirdető Craig Cobb egy élő tévéadásban akarta megmutatni, hogy ő genetikailag mennyire tiszta, csakhogy kiderült, hogy 14 százalékban szubszaharai felmenőkkel rendelkezik. Utána azt mondta, hogy ez csak statisztikai zaj.
A legtöbben szintén ehhez hasonlóan gondolkoznak, megpróbálják elutasítani az egész vizsgálatot. A közösségük segít nekik a tagadásban: gyorsan eljutottak oda, hogy a tesztek szerintük csak a zsidó összeesküvés eredményei. Arra egyébként a szakemberek is figyelmeztetnek mindenkit, aki genetikai vizsgálatra jelentkezne, hogy valóban nem 100 százalékig megbízhatóak az ilyen tesztek, de emögött a globális összeesküvés helyett inkább tudományos okokat kellene keresni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.