szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Amelia Earhart akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet, de 1937 júliusában nyoma veszett.

A kutatók szerint valószínűleg az 1937-es földkörüli útjának utolsó szakaszán eltűnt legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart földi maradványai azok a csontok, amelyeket nyolcvan évvel ezelőtt találtak a csendes-óceáni Kiribatihoz tartozó, ma már lakatlan Nikumaroro-atollon.

A Tennessee Egyetem antropológus professzora, Richard Jantz szerint az évtizedekkel ezelőtt felfedezett csontok több hasonlóságot mutatnak mint Earhart, mint egy nagy létszámú referenciacsoport tagjai 99 százalékának fizikai adottságaival – olvasható a usatoday.com-on. A csontok egyébként azóta elvesztek.

Az egyetem közleménye a szakembert idézve azt írja: "mindaddig, amíg nem kerül elő megdönthetetlen bizonyíték azzal kapcsolatban, hogy ezek nem Amelia Earhart csontjai, addig a legelfogadottabb nézet az, hogy az ő maradványai". A kutatók ugyanakkor maguk is úgy fogalmaznak, hogy a csontok "valószínűleg" a pilótanőtől származnak.  

A tanulmány a Floridai Egyetemen kiadója által jegyzett Forensic Anthropology című folyóiratban jelent meg.

Earhart volt az első nő, aki 1932-ben egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. 1937 júniusában fogott élete legnagyobb vállalkozásába: ő akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet. Kétmotoros Lockheed Electra gépével, Fred Noonan navigátor társaságában Miamiból indult útnak, hatalmas médiafelhajtás mellett.

Az út során érintették Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak. Az út utolsó harmada a Csendes-óceánon vezetett, de a pontatlan térképek miatt ez ígérkezett a legnehezebbnek.

Earhart és navigátora 1937. július 2-án éjfélkor indult útnak a Pápua Új-Guineától négyezer kilométerre fekvő Howland-sziget felé. Earhart az indulás után hét és fél órával közölte, hogy fogy az üzemanyag, nem sokkal később arra panaszkodott, hogy rossz a rádiókapcsolat. Utolsó üzenetét nyolc és háromnegyed órával az indulás után küldte útirányukról, ezután a kapcsolat megszakadt. A kaliforniai bíróság 1939-ben nyilvánította őt halottá.

A pilótanő halálával kapcsolatos elméletek egyike szerint, Earhart annak idején a csendes-óceáni Nikumaroro-atollra vetődött. Három évvel az eltűnése után, 1940-ben egy munkacsoport egy emberi koponyát, felkarcsontot, orsócsontot, sípcsontot, szárkapocscsontot és két combcsontot talált az aprócska szigeten. Még abban az évben D. W. Hoodless Fidzsi-szigeteki orvos megvizsgálta a maradványokat és megállapította, hogy azok egy férfitól származnak.

Jantz azonban felülvizsgálta a mérési eredményeket, és arra jutott, hogy a maradványok nemhogy egy nőtől, de valószínűleg Earharttól származnak. A szakember összevetette a koponya, a felkarcsont, az orsócsont és a sípcsont méreteit a pilótanő fizikai adottságaival, amelyeket a Purdue Egyetem Earhart-gyűjteményében őrzött fényképekre és ruhákra alapozott.

Jantz szerint Earhart testmagasságához tökéletesen passzolnak a csontok. A legmeggyőzőbb részlet azonban a szigeten talált csontok és Earhart rekonstruált csontjainak méretbeli hasonlósága. A szakember szerint Hoodless talán a korabeli törvényszéki antropológia fejletlensége miatt hibázott.

A szigetre vetődés elméletét támogatja a The International Group for Historic Aircraft Recovery nevű szervezet vezetője, Ric Gillespie is, aki szerint a rádiós bejegyzések azt mutatják, hogy Earhart a gép eltűnése után még napokig próbált kapcsolatot teremteni.

Az egyetem szerint Nikumarorón továbbá egy női cipő egy darabját, egy mérőeszközt, amely hasonlít a Noonan által használthoz, valamint az Earhart által kedvelt Bénédictine likőr egy palackját is megtalálták.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Shake

Amelia Earhart nyomaira bukkanhattak a Csendes-óceánban

Az 1937-ben a Csendes-óceán légterében eltűnt Amelia Earhart amerikai pilótanő nyomait kutató expedíció a tengerben olyan "gyártott tárgyak maradványaira" bukkant, amelyek a pilótanő gépéből származhatnak.

hvg.hu Világ

Átírhatják Amelia Earhart halálának történetét

Megoldódni látszik a talány, amely Amelia Earhart eltűnését és további sorsát övezi: a legújabb kutatások szerint a pilóta gépének lezuhanása után még hetekig, vagy akár hónapokig élt számkivetettként egy szigeten.

Ál-munkaközvetítők próbálnak pénzt kicsalni a Trenkwalder nevében

Ál-munkaközvetítők próbálnak pénzt kicsalni a Trenkwalder nevében

A Pfizer vakcinája december végén kaphat engedélyt az EU-ban

A Pfizer vakcinája december végén kaphat engedélyt az EU-ban

Azt hitte, elrakhatja a bankautomatában felejtett egymillió forintot

Azt hitte, elrakhatja a bankautomatában felejtett egymillió forintot