Kamaszt nevelő, amúgy sem unalmas életünkbe belépett egy újabb nagy kérdés: milyen filmeket nézhet a gyerek, aki még gyerek, de hajlamos magát sokszor már felnőttnek gondolni? 13 éves lányom akrobatikus show-táncra jár, ötödik éve ugyanahhoz a nagyon jó fej, fiatal edzőhöz. Szuper közösség alakult ki ennyi idő alatt – gyerekek és szülők egyaránt. Összesen talán nyolc-tíz lányról beszélünk, akik a tanév végén azt tervezgették az edzővel, hogy közös mozizással zárják a munkát. Széles mosoly terült szét az arcomon, szuper ötlet, igazi csapatépítő – gondoltam egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a két versenyben lévő film 16-os besorolású.

Mi van?

Az egyik egy már felnőtt lányokat nevelő anyáról szól, aki visszamegy az egyetemre, és ötven felé elkezdi a huszonévesek bohém, szabados életét élni. A másik pedig egy szülőpárról, akik meg akarják akadályozni, hogy a gyerekük az érettségi banketten elveszítse a szüzességét. Bár nyilván rendkívül igényes szórakozást sejtető, Adam Sandler-i magasságokba csapó humorral dolgozó műremekekről van szó, ám nem gondolom, hogy 13 évesen ilyen mértékű kikupálásra lenne szükségük a lányoknak. Nem tartozunk ortodox vallási felekezetekhez, nem vagyunk prűdek, nem tartom magunkat még különösebben szigorúnak sem. Nálunk a halálbüntetéstől a drogfüggésen keresztül az óvszerhasználatig mindent meg lehet beszélni, minden kérdést fel lehet tenni. Nem sunnyogunk el válaszokat „te még ehhez kicsi vagy” típusú feleletekkel, nem tereljük a témát, amikor valami zavarba ejtő tárgykör kerül elő, mindig megkapják a húgával együtt a válaszokat mindenre – ahhoz mérten, hogy éppen mennyire érettek és befogadóak. De a részletekbe menő, gagyi amerikai vígjátékos szemléltetést nem tartom elengedhetetlennek a gyerek lelki fejlődése szempontjából, sőt.

Mivel nem szoktam ott ülni, amíg a gyerek edz, lemaradtam arról, amikor néhány szülővel és az edzővel a lehetséges filmekről ötleteltek. Így szerintem jogosan vetődött fel később a kérdés, hogy mégis hogyan tudták a gyerekek ennyi (legalább 5-6) felnőttön keresztültolni a két kiválasztott alkotást. Vagy velem van a hiba?

Másnap írtam a többi szülőnek a Facebook-csoportba, és kiderült, rajtunk kívül mások (elég sokan) sem szeretnék, ha a gyerekek pont ilyen leckéket kapnának. Csak talán senki sem szerette volna magára vállalni a szigorú anya szerepét, inkább abban bízott, hogy úgyis lesz majd valaki, aki ezt elintézi. Szerencsére a vihar elült, megbeszéltük a dolgot, végül egy cuki kutyás filmre esett a választás.

Az incidens azonban mélyen elgondolkodatott.

A filmek besorolását a Korhatár Bizottság javaslata alapján az NMHH Nemzeti Filmirodája határozza meg – azaz egy pszichológusokból és más, például filmes szakemberekből álló bizottság dönt. Ha végignézzük a korhatárlistát egyértelmű, hogy a 16-os karika a gyakorlatban igazából élesebb határt jelöl, mint a 18-as. A hivatalos meghatározás szerint a 16-os karikás film már „közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus”. Az én tapasztalatom az, hogy konkrétan ezekben a filmekben vagy szexelnek, vagy darabolnak. Néhányukban mindkettőt, esetleg ezek egyikét vagy kombinációját csak elméletben, verbálisan teszik. Egyikről sem hiszem, hogy magyarázni kellene, miért nem kamasznak való.

Bár talán mégis. Az ember kétségtelenül találkozik néha furcsaságokkal. A napokban például azt mesélte a hatodikos lányom, hogy az osztályfőnökük megígérte, ha minden szülő írásban adja, hogy beleegyezik, akkor elviszi őket év végén horrort nézni. Horrort. Egy pedagógus. Szerencsére ez a program is meghiúsult, remélhetőleg tanár újragondolta a tervét, vagy más is volt, akinek nem jött be az ötlet.

Akárhogy is legyen, mi egy időben folyamatosan azt hallgattuk otthon a gyerektől, hogy ő mennyire gáz, vaskalapos családban él, mert szinte az összes osztálytársa megnézte már az Az című Stephen King klasszikus felújított változatát, mi meg hallani sem akarunk arról, hogy ő ezt belátható időn belül megtehesse. És a szülők igenis tudnak róla és megengedik. 

Nem tudom, igaz-e. De a magam részéről kitartok: egy kamasz nem felnőtt. És ezt a filmválasztásnál is figyelembe kell venni.

A pszichológus szerint: óvatosan a tiltással!

Kaszásné Veréczi Gabriella pszichológus szerint a kérdés megítélésénél a kulcsfontosságú feladat a mérlegelés. Ismernünk a kell a gyerekünket annyira, hogy tudjuk, a korhatár-besorolástól függetlenül tart-e már ott, hogy a látottakat fel tudja dolgozni – mellé lehet fogni ugyanis egy korban neki való filmmel is. Hatása van annak is, hogy a szülő maga miként viszonyul a kérdéses műfajhoz. Egy horrorrajongó szülő például valószínűleg hamarabb mutat ilyen filmet a gyereknek, mint az, aki az egész műfajt elutasítja. Ő másképpen is beszél majd egy ilyen filmről, ez pedig alapvetően befolyásolja a film hatását a gyerekre. Ugyanakkor az is tény, hogy kamaszkorban a direkt tiltás már nem nagyon válik be. A sztorit a gyerek már úgyis biztos tudja, és minél jobban tiltják, annál vonzóbbnak tűnik. Viszont lehet kompromisszumot keresni: a horror műfaja például rendkívül széles skálán mozog. A szülő választhat olyan filmet, ami elfogadható neki, és megnézhetik közösen. Így a gyerek és ő is megtapasztalhatja, milyen hatással van a gyerekre egy ilyen film. És ami számít: utána közösen megbeszélhetik egyrészt a felmerülő kérdéseket, érzelmeket, másrészt azt, hogy nézhet-e mást is, vagy mondjuk hány évesen nézheti meg ezt vagy azt a filmet – addig pedig keresnek közösen olyat, ami mindkettejük igényeinek megfelel. Ez a fokozatos átmenet és a közös feldolgozás azért is szükséges, mert filmekben látott ijesztő vagy sokkoló jelenetek nagyon hosszan meg tudnak maradni. Vannak, akikre ez jobban hat, vannak, akik könnyebben feldolgozzák. Ha a gyerek nem egyedül nézi a filmet, és meg tudja osztani a félelmeit, egy jelenettel kapcsolatban felmerülő gondolatait, feldolgoznia is könnyebb a látottakat.