szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Turisták milliói látogatják, de a légszennyezettség és az elhanyagoltság már a létét fenyegeti.

A Tádzs Mahal nemcsak India, hanem a világ egyik leghíresebb épülete. A turisták viszont egyre többször jegyzik meg, hogy az épület veszít a fényéből, egyre több helyen repedezik, a fehér márvány már egyáltalán nem olyan fehér, és úgy általában az elhanyagoltság jeleit mutatja. A BBC hosszú cikkben részletezi, hogy mennyire komolyan kell venni a helyzetet.

MC Mehta ügyvéd és környezetvédő már a nyolcvanas évek közepétől próbálja rávenni a hatóságokat, hogy tegyenek valamit a Tádzs Mahal megmentéséért. Az épületet egyszerre veszélyezteti a levegő és a víz szennyezettsége. Mehta pedig a BBC-nek azt mondta, már nem lát sok reményt az épület megmentésére, és mivel az alapjai egyre gyengébbek lesznek, mind inkább aggódik amiatt, hogy egyszer csak az emléke lesz már.

Az Agrában lévő, Sáh Dzsahán mogul sah által épített Tadzs Mahalt naponta mintegy hetvenezren látogatják meg. Az indiai kormány egyébként az utóbbi években sok, közelben lévő gyárat záratott be, s több alkalommal meg is tisztíttatta a falak egy részét, a környezetvédők szerint az épület állaga ennek ellenére folyamatosan romlik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Müller Cecília: Kedvezően alakul a járvány, nem halasztanak el műtéteket

Müller Cecília: Kedvezően alakul a járvány, nem halasztanak el műtéteket

Kovalik Balázs: Az SZFE-hallgatók akciója elvezethet a jelenlegi hatalom bukásához

Kovalik Balázs: Az SZFE-hallgatók akciója elvezethet a jelenlegi hatalom bukásához

Az önkormányzat jelentése szerint a budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból

Az önkormányzat jelentése szerint a budafok-tétényi családsegítő vezetője magának válogatott az adományokból