Halálközeli élményéről mesélt Kulka János

Megnyugodtam – foglalta össze annak a három évvel ezelőtti napnak az érzéseit a színész, amikor rosszul lett.

  • hvg.hu hvg.hu
Halálközeli élményéről mesélt Kulka János

Kulka János a Pátria Rádióban adott interjúban Veiszer Alinda „hogy vagy?” kérdésére csak annyit mondott, „megmaradtam”, és hozzátette, ennek nem feltétlenül örül.

A szombaton elhangzott adásban – az afáziájából következően – a szavakkal továbbra is küszködve, megrendítően emlékezett vissza arra a három évvel ezelőtti napra, amikor agyvérzést kapott a lakásában. Vendége volt, főzött neki, és „egyszer csak sötét” lett. Úgy emlékszik, ekkor a másodperc töredéke alatt felfogta, hogy most „meghalok, hurrá-hurrá”. Megnyugodott, hogy itt a vége. Úgy érzete, hogy a Mennyben járt.

„Volt alagút, a végén fénnyel, kék éggel. Volt kapu, tavasz színű, színes.” Mint mondta, nem találkozott ott senkivel, egyedül volt.

Kulka azt mondta, most van kedve független társulatokban színpadra lépni, és a filmszerepeket is szívesen veszi.  Nagyon sajnálja, hogy már nem tud énekelni.

Mint írtuk, a napokban mutatkozott be egy szöveg nélküli szerepben az Árvácskában, illetve most próbálják a Cseresznyéskertet, amiben egy inast fog játszani, immár rövidebb szövegekkel.

Az interjút itt lehet végighallgatni.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.