„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Szteroid-hatású vegyületet tartalmaz, ami nagy mennyiségben növelheti a sportolók teljesítményét egy kutatás szerint.
Tudósok szerint doppinglistára kellene kerülnie az ekdiszteron nevű vegyületnek, amely mindennapi ételeink közül a spenótban található meg – írja a Vice.
A Berlini Szabadegyetemen végzett, 10 hetes kutatásban 46 férfit vizsgáltak, akiknek a fele placebo tablettát, míg a másik fele – egyébként irreálisan sok – 4 kilónyi spenótban megtalálható mennyiségű ekdiszteront kapott. Ezután a résztvevők ugyanazon edzésprogramot csinálták végig, az eredmény pedig azt mutatta, hogy a kontrollcsoportnál háromszor jobban teljesítettek az ekdiszteronnal kezelt férfiak.
A szerzők nem vártak ekkora különbséget, de ez csak tovább erősíti a WADA-nak (a nemzetközi doppingellenes szövetségnek) tett javaslatukat, mely szerint tiltólistára kellene kerülnie ekdiszteronnak.
Az egyik vezető kutató, Maria Parr egyébként már korábban is vizsgálta a szert: 2015-ben patkányokon bizonyították be, hogy anabolikus szteroidokhoz hasonló izomnövekedést idéz elő a spenótban fellelhető anyag.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.