szerző:
MTI / hvg.hu

Az egyik kislány egyre jobban van, a másik viszont még mindig nem ébredt fel.

Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken, de ezek kisebb beavatkozások lesznek – közölte a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak elnevezett műtétsorozat fő koordinátora szerdán az M1-en.

Pataki Gergely azt mondta, jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek csak akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik.

A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd – tette hozzá.

Közölte: Rabeya egyre jobban van, Rukaya viszont még lélegeztetőgépen van, de reményei szerint fel tudják majd ébreszteni a kislányt.

A műtét világújdonságot jelent, és az is egyedülálló, hogy technikai transzferrel egy fejlődő országban végezték el, viszont – amíg mindkét kislány fel nem épül – a műtét csak technikai siker – hangsúlyozta.

Csókay András, a műtétsorozat harmadik fázisának vezetője közölte: a műtétek előtt minden vizsgálat azt mutatta, hogy az egyik kislány veséje csak 11 százalékosan működik, műtét közben azonban "csoda" történt, mert a vese elkezdett jól működni.

Csókay András, a Honvédkórház Idegsebészeti Osztályának főorvosa év eleji interjúnkban azt mondta:

imádság és bonctermi gyakorlás nélkül a számára nincs sikeres nagyműtét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt az új tévégyártó: egyszerre több új készüléket is kiad a Motorola

Itt az új tévégyártó: egyszerre több új készüléket is kiad a Motorola

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

Radar 360: az MSZP akciózott, és beteget rugdosott egy ápoló

Radar 360: az MSZP akciózott, és beteget rugdosott egy ápoló

Ma 85 éves Sophia Loren, és nem tud leállni a filmezéssel

Ma 85 éves Sophia Loren, és nem tud leállni a filmezéssel

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban

Vízágyúkkal és páncékosokkal várják a sárgamellényesek tüntetését Párizsban