Járvány idején magánszigeten bulizni? Van, akinek összejön

Más kérdés, hogy mit kap érte, ha felvág vele a közösségi oldalakon. Kim Kardashian most megtudta.

  • hvg.hu hvg.hu
Járvány idején magánszigeten bulizni? Van, akinek összejön

A koronavírus-járvány hónapok óta tart, ami azt is jelenti, hogy sokan kénytelenek voltak rendhagyó körülmények között ünnepelni a születésnapjukat. Talán még emlékezünk a tavaszi lezárások idejéből az erkély alatt szerenádozó rokonokról, akik a kockázatos korcsoportban lévő nagyszülőket köszöntötték.

A járvány még mindig tart, és így a valóságshow-ipar egyik legismertebb és leggazdagabb celebje is kénytelen volt rendhagyó körülmények között ünnepelni a születésnapját. Kim Kardashian idén lett 40 éves, a kerek évforduló pedig még annál is rendhagyóbb ünneplést érdemelt.

A híresség a közösségi médiás bejegyzése szerint ugyanis fogta magát, és elutaztatta a családját és a barátait – „a legbelső körömet”, ahogy fogalmaz – egy magánszigetre, ahol úgy bulizhattak, mintha minden „normális” lenne. Ehhez mindenkinek teszteken kellett túlesnie és két hétre karanténba kellett vonulnia, de a „meglepetés” az volt, hogy egy közelebbről meg nem nevezett magánszigeten egy kis időre úgy tehettek, mintha minden normális lett volna. Vagyis táncoltak, bicikliztek, bálnák mellett úsztak, kajakoztak és így tovább.

Természetesen nem minden „normális”, így Kim Kardashian hiába jelezte a bejegyzésében, hogy tisztában van a nagyon is privilegizált helyzetével, és tudja, hogy sok ember számára mindez most elérhetetlen, a felháborodott reakciók nem maradtak el. Az emberek ma segélyekért folyamodnak, nem magánszigetekre röpködnek” – írta például Peter Frampton zenész.

Kim Kardashian posztjából ugyanakkor mém is lett, sokan értelmezték sajátos módon, hogy mit is jelent a magánsziget. A szörnyülködés mellett így aztán legalább nevethettünk is egy jót.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.