A pedagógusjelöltek szolidaritási demonstrációjával folytatódott a tanársztrájk első napja

A január végi kétórás figyelmeztetősztrájk, majd a gördülő polgári engedetlenség után március 16-án indult a közoktatásban dolgozók határozatlan idejű sztrájkja. A tanárok mellett több ezer diák tüntetett a Kossuth téren, de délután fél 4-kor is volt egy demonstráció az Emmi egyik épülete előtt. Percről percre frissülő tudósításunkat olvashatja.

  • hvg.hu hvg.hu
A pedagógusjelöltek szolidaritási demonstrációjával folytatódott a tanársztrájk első napja

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Az egész felnőtt-társadalom közös szégyene, hogy a gyermekeinkkel foglalkozó, értük felelősséget vállaló pedagógusok kezdő alapbére a szakmunkás minimálbérnek felel meg. A jelenlegi pedagógusbérek nem fedezik a megélhetés költségeit, így senki ne lepődjön meg, hogy a közoktatás színvonala folyamatosan romlik, nincs elég pedagógus, aki a gyermekeinket oktassa, nevelje - írta a SzülőiHang a januári figyelmeztetősztrájk előtt, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hirdetett meg azután, hogy nem tudtak megegyezni a minisztériummal a béremelés mértékéről, illetve az oltatlan pedagógusok helyzetéről sem (a kötelező oltásról szóló rendeletet végül eltörölték - a szerk.).

A sztrájknak nem lett eredménye, a következő hónap közepétől pedig gördülő polgári engedetlenséggel tiltakoztak a tanárok a kormány február 11-i rendelete ellen, amely előírja, hogy a tanároknak a sztrájk alatt is meg kell tartaniuk az óráik jelentős részét, és minden osztályban külön gyermekfelügyeletet kell biztosítani.

A két szakszervezet március 16-ra határozatlan ideig tartó sztrájkot hirdetett, és hozzátették, hogy legalább akkora részvételre számítanak, mint január 31-én, de nem lehet megjósolni a létszámot, mert szerintük a tankerületi központok jogsértő eszközökkel próbálják akadályozni a részvételt.

A sztrájk mellett több demonstrációt és felvonulást is szerveztek a tanárok támogatásáért: szolidaritási menetet tartott a Diákok a tanárokért, a Diáktüntetés a tanárainkért, illetve szolidaritási demonstrációt rendeztek a pedagógusjelöltek az Emberi Erőforrások Minisztérumának Akadémia utcai épületénél, 15.30-kor.