„Soha ilyen erős éve nem volt még a Szépművészetinek, hiszen februárig volt látható a Cezanne-kiállítás, még nyitva tart a Bosch-tárlat, csütörtöktől Matisse remekműveivel, ősztől pedig El Greco festményeivel találkozhat a látogató” – büszkélkedett Baán László főigazgató a Matisse-tárlat megnyitóján.

És olyan tényleg nem nagyon volt még Budapesten, hogy két ilyen jelentős kiállítás – egy Bosch és egy Matisse – egyszerre fusson egy múzeumban vagy akár a városban. Az elmúlt húsz évben már volt Monet, Van Gogh, Cezanne, Picasso életműbemutató tárlat, és a nagy adósságok közé tartozott e sorban Matisse, ugyanis a francia mesternek még sosem szenteltek Magyarországon ilyet. (Ha ez kívánságműsor lenne, azért persze lenne még néhány név, akit szívesen látnánk ebben a sorban, de most ne ezzel foglalkozzunk, inkább örüljünk ennek a kulturális szempontból tényleg jelentős pillanatnak.)

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

Már a Szépművészeti épületének homlokzata is furán néz ki (szerencsére), hiszen ott egyelőre nem fér el óriás betűkkel, hogy Matisse, mert még elfoglalja a helyet a Menny és pokol között című tárlatra a figyelmet felhívó Bosch-felirat, így csak két kisebb plakát szólít a – döntő részben a párizsi Pompidou Központból kölcsönzött képekre, szobrokra épülő – csütörtökön megnyílt tárlatra.

Minden új képnek egyedi dolognak kell lennie, születésnek, amely egy új alakot hoz a világra az emberi lelken keresztül. A művésznek minden energiájára, őszinteségére és a lehető legnagyobb szerénységre van szüksége ahhoz, hogy munkája során meg tudjon szabadulni azoktól a régi kliséktől, melyek oly könnyen a kezére állnak

– írta Matisse 1947-ben a Jazz című művészkönyvben, amelynek egy példánya, és sok Matisse-által készített lapja is látható most a kiállításon.

Ezt az egyediséget nagyon komolyan gondolta Matisse, mert miközben végigsétálunk a képek, szobrok, grafikák, gouache papírkivágások között, megállapíthatjuk, hogy Matisse a különböző korszakaiban annyira különböző (stílusú, technikájú, gondolatiságú) műveket alkotott, mintha ebben a hosszú kort megért emberben legalább fél tucat különböző művész lakozott volna. Nem beszélve a „gondolatok színeiről”, amelyek – mint látni fogjuk – hol „ragyogó feketék”, hol élénk alapszínek, de még elmosódott áttetsző színek is fellehetők itt-ott.

A kiállítás kronologikus rendben vezeti végig a látogatót közel hat évtizedes életmű meghatározó szakaszain. Felidézi a korai éveket, amikor a jogászból lassan festővé váló Matisse még inkább kereste a művészi útjait.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

„Soha nem tértem ki mások hatása elől. Ezt gyávaságnak, hazugságnak tartanám önmagammal szemben. Meggyőződésem, hogy a művész egyénisége éppen annak a harcnak a során fejlődik, szilárdul meg, amelyet más egyéniségek hatásával vív meg” – írta. Miközben szorgalmasan járt Gustave Moreau festőiskolájába és tanulmányozta a nagy mestereket a Louvre-ban, 1900-ban – bár nem volt gazdag –, megvásárolta Cézanne Három fürdőző című képét, és onnantól kezdve ő is ahhoz hasonló szín- és formavilággal kísérletezett. Sőt a következő években a színekkel való játék került az alkotásai fókuszába.

Mint Fehér Dávid, a tárlat magyar kurátora (a társkurátor Aurélie Verdier, a Centre Pompidou munkatársa) kiemelte, a tárlat címe, A gondolatok színe is erre utal: a szín keresésére, a színek tisztaságának felmutatására.

Ezt így foglalta össze Matisse a fauvizmust (Fauves: Vadak – az 1905-ben a párizsi Salon d’Automne kiállításán bemutatkozott és csak pár évig létező Matisse köré csoportosuló festőcsoport – a szerk.) leíró gondolatmenetében: „Ha az eszközök úgy megkoptak, mint a huszadik század festészetében, hogy kifejezőerejük kimerült, akkor vissza kell térni az alapokhoz… Akkor képeink megtisztulnak… közvetlenül a szép kékkel, a szép vörössel, a szép sárgával beszélnek, az elemi tartalmakkal, amelyek az emberi lélek mélyét érintik meg. Az a fauvizmus kiindulópontja: A bátorság, hogy visszataláljunk a tiszta eszközökhöz”.

Ennek a festészeti mozgalomnak a tagjai a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták, lemondtak a perspektíva alkalmazásáról, a kép felületén kétdimenziós, tiszta színfoltokat alkalmaztak. „A tiszta szín festészete” a budapesti tárlaton is elemi erővel mutatkozik meg, többek közt olyan fontos képekkel, mint az Algíri nő, vagy a kiállítást egyik fő műve, a Fényűzés I. című kép.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

Az első világháború idején aztán Matisse fénnyel áthatott, élénk színvilágú képeinek helyét sötétebb tónusú, geometrikus karakterű, esetenként az absztrakció határán egyensúlyozó kompozíciók vették át. Ennek a korszaknak is kiemelt motívuma az ablak, amely – a kurátor szerint – „egyszerre köti össze és választja el az enteriőrt és a külvilágot, átjárót képezve a tér különböző rétegei között”. Több ilyen ablakos alkotása sorakozik a falakon, és ide tartozik Matisse egyik legrejtélyesebb, fenyegető hatást keltő képe is, a világháború kitörése idején, 1914-ben készült Üvegajtó Collioure-ban, amelyen valamiféle távlat helyett mindössze a „ragyogó fekete” elkeserítő jövőképét láthatjuk.

Ugyanebben az időszakban készült egy másik zavarba ejtő, a kubizmusra reflektáló képe is, a Fehér és rózsaszín fej, amely a művész idősebb lányáról készült, de a portrét függőleges rózsaszín és fekete mezők rácsa közé zárja. Vagy nem is tudja a néző, hogy egy másik hatalmas portrén, a Pellerin gyárigazgatót és műgyűjtőt mutató képen, a szintén az akkor kedvenc színnel, a „ragyogó feketével”, maszkszerűre megfestett főalak határozottságot, komolyságot vagy fenyegetettséget sugall-e, de mágikus erejű képről van szó, az biztos.

Ezeket a műveket az útkeresés vagy a fauve-hullámban készült korábbi képek mellé téve, nagyon olyan érzésünk lehet, hogy egy egészen más művész alkotásai. Matisse életműve ugyanis egy sor művészi ujjálszületés története is, amit egy ilyen időrendbe rendezett tárlat pontosan be is mutat.

Ezt bizonyítja az is, hogy elhagyva a háborús idők képeit Matisse szobrai között átsétálva egy következő teremben szinte kisüt a nap. A háború után ugyanis Matisse hosszú ideig nagyrészt Nizzában élt és alkotott, ahol elhagyta feketét, az ablakaiban a tenger, pálmafák, az élet jelenik meg, míg bent, a szobákban leginkább kihívó aktmodellek pózolnak.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

A művészettörténészek a Matisse-életmű összegzésének tartják a homogén színmezők és a hangsúlyos kontúrok kontrasztjaira épülő „vence-i enteriőröket”, ebből a korszakból is több alkotás látható a kiállításon.

Még később a mester egyszer csak hátat fordít a táblaképfestészetnek. Más műfajokban azonban tovább alkotott. Nagyszabású műve volt a vence-i Rózsafüzér-kápolna megtervezése. Nyilván e kápolnát nem tudták a Szépművészetibe hopponálni, de annak leírása, a tervei, fotók és az üvegablakok életnagyságú modelljei megidézik ezt az összművészeti csúcsteljesítményt is.

Matisse ezt követően már szinte kizárólag gouache papírkivágásokat készített, melyeket a kiállítás záró szekciója mutat be. „A kezdetben még csak a kompozíció kidolgozásához használt, majd hamar önállóvá váló papírkivágások technikájának kialakításával Matisse az oeuvre egyik központi problémáját, a szín és a vonal harmóniáját új összefüggésben valósíthatta meg” – tudjuk meg az értelmező szövegekből.

„Aki hajlandó körülnézni, mindenütt meglátja a virágokat” – vallotta Matisse. Ha ellátogatunk a Szépművészetibe, megláthatjuk ezt a sokszínű zsenit.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: