Gyömbéres, pekándiós, szerecsendiós lett az év egyik legfinomabb bejglije – itt vannak a győztesek

A Magyar Cukrász Ipartestület az idén harmadik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt: hagyományos diós és mákos, illetve ínyenc kategóriában hirdettek eredményt.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyömbéres, pekándiós, szerecsendiós lett az év egyik legfinomabb bejglije – itt vannak a győztesek

Karácsony 2022

Indul az idei karácsonyi menet. És ugyan a háború közelsége, az anyagi nehézségek mellett megint nem lesz felhőtlen, de akkor is szeretjük. Készülünk – ajándékokkal, ételekkel, programokkal. Tartsanak velünk!

Cukrászdák, kézműves pékségek, vendéglátóhelyek nevezhettek az Év Bejglije versenyre, melynek az eredményét november 22-én hirdette ki a javarészt cukrászmesterekből álló zsűri (a pontozók között volt még Harsányi Levente műsorvezető; a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány főtitkára; és mivel a Skoda volt a kiemelt támogató, az Autós Nagykoalíció elnöke is végigkóstolta a süteményeket).

A nevezett édességek között idén is kedvelt alapanyag volt a marcipán, pisztácia, gesztenye, birsalma, naspolya, füge, de akár a cékla is. Végül az Év Diós Bejglije címet a kesztölci Erika Cukrászda, Kara József Zoltánné által készített bejglije nyerte el. (Ezüstérmes lett Simon Andrea bejglije a gyomaendrődi Desszert Centerből, és bronzérmes Szurgent Péter diós süteménye a budapesti Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászdából).

Az Év Mákos Bejglijének a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház süteményét választották, ezt a karácsonyi édességet Novák Ádám és Puskás Róbert készítette. (Ezüstérmes lett Képes Gabriella mákosa a pácini Képeschocóból, és bronzérmes Kiss Károlyné bejglije a budapesti Major Cukrászdából).

Az Év Ínyenc Bejglijéért az aranyérmet Vadócz Jenő Mennyei ajándék fantázianévre hallgató bejglije vihette haza a balatongyöröki Promenád Kávéházból. Ez a bejgli egy fűszeres, pekándiós-karamellizált almás bejgli, melyben „a szerecsendió, a gyömbér, a szegfűbors és a fahéj adja meg a töltelék pikantériáját, a hagyományos pozsonyi tésztába pedig narancshéj is került."

Ebben a kategóriában ezüstérmes lett Molnár Annamária pisztáciás bejglije a budapesti Füge Bolt és Kávézóból, bronzérmes pedig a Képeschoco mákos, birsalmás, fehércsokis édessége.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.