Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A nyugat-ukrajnai Lviv városának kórházai áram nélkül is kénytelenek folytatni a létfontosságú műtéteket – írja a Sky News. 30 órán belül kilenc szervátültetést hajtottak végre a kórházban, hat vesét, két szívet és egy májat. Két veseátültetést a cserkasziji regionális rákközpontban végeztek, a kórház generátorokkal biztosította az áramellátást.
„Még azokban a régiókban is, ahol nem állt helyre az áramszolgáltatás, az orvosok folytatják munkájukat” – közölte az ukrán egészségügyi minisztérium.
Lassan megfagy Ukrajna, most dől el, bejön-e az oroszok új taktikája
Ukránok milliói szenvednek a hidegtől és a sötéttől, miután az orosz légicsapások már hetek óta arra irányulnak, hogy tönkretegyék az energiahálózatot.
Az ukrán energiahálózat elleni orosz támadások következtében Lviv is áram nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ezeket a támadásokat emberiesség elleni bűncselekményeknek nevezte, és egy interjújában arról beszélt, hogy Moszkva ezen akciói sem tudják megtörni az ukrán nép elszántságát.
Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:
Zelenszkij szerint Oroszország „energiaterrorban" tartja Ukrajnát - hírek a háborúról
Interjút adott Angela Merkel és Olena Zelenszka is, Lukasenka pedig állítja: nem küld katonákat Ukrajnába. „Különleges katonai műveletnek" nevezett nyílt háborút indított Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. A harcok február óta tartanak, az orosz erők több ezer civil életének vetettek véget. Cikksorozatunkban minden fejleményről beszámolunk.