Az EU egységét veszélyeztetheti a magyar vélemény a gender kérdésben

Csehország levélben fordult az EU-s tagállamokhoz, miután a magyarok miatt nem tudják egységesen képviselni a gendersemleges nyelvhasználattal kapcsolatos álláspontjukat az ENSZ-ben.

  • hvg.hu hvg.hu
Az EU egységét veszélyeztetheti a magyar vélemény a gender kérdésben

A soros EU-elnökséget betöltő Csehország levélben figyelmeztette az ENSZ biodiverzitásról szóló konferenciáján résztvevő 27 tagállam nagyköveteit, hogy „egyetlen delegáció” transzfób álláspontja alááshatja az unió közös pozícióját a gender kérdésben. „Ha az EU a nemi egyenlőség egyik legnagyobb szószólójaként hiteles akar maradni, akkor nem hallgathat ebben a tárgyban Montreálban” – olvasható a szövegben, amely uniós diplomaták szerint egyértelműen Magyarországra utalt.

Mint a Politicónak is eljuttatott levélből kiderült, a tagállamok „erős többséggel” támogatták, hogy az EU egy társadalmi nemek tekintetében elfogadóbb nyelvhasználat bevezetése mellett foglaljon állást a montreáli találkozón – az írás ezen belül is a „minden társadalmi nem” és a „nők és lányok a maguk sokszínűségében” kifejezések használatát emeli ki. Ennek a célja az lenne, hogy tágabban értelmezhetővé tegyék a társadalmi nem és az identitás fogalmát.

A magyar fél azonban egy EU-s diplomata szerint elfogadhatatlannak találta a fenti kifejezéseket, ami miatt fennáll a veszélye, hogy az unió nem tud majd egységes álláspontot képviselni a kérdésben a konferencián. A magyar kormány szóvivője azt nyilatkozta, hogy az ország a törvényeknek megfelelően biztosítja és elősegíti a férfiak és a nők közti egyenjogúságot, ami azt jelenti, hogy a biológiai és a társadalmi nem (gender) egy jogi kategóriába esik. Ezért bár nyitottak voltak a kompromisszumra, sajnálatos módon nem sikerült konszenzusra jutni.

A diplomaták szerint Magyarország mellett Bulgária is szót emelt a „minden társadalmi nem” kifejezése ellen, mivel az ellentmond az alkotmányukban szereplő meghatározásnak, ugyanakkor nem áll szándékukban megvétózni a közös álláspontot.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.