Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Védett állatok ássák alá a vasúti síneket, amíg nincs engedély, hogy arrébbvigyék őket, áll a forgalom.
Le kellett állítani a közlekedést a Den Bosch és Boxtel közötti vasútvonalon, ráadásul a héten ez már a második alkalom, amikor a holland vasút egy fontos vonalát kénytelen lezárni – írja a BBC. Az ok egészen szokatlan: borzok ástak alagutakat a sínek alá.
John Voppen, a holland vasúthálózat karbantartását végző ProRail vezérigazgatója azt mondta a BBC-nek: az állatok alagútjai miatt a vasúti pálya megsüllyedhet, viszont mivel védett állatokról van szó, külön engedély kell ahhoz, hogy a sínektől távolabb vigyék őket. A cég terve az, hogy építenek egy dombot, ami tökéletes lehet a borzoknak, de az engedélyekre várni kell, még akkor is, ha sürgős tárgyalásokat kezdtek az infrastruktúráért felelős minisztériummal.
A Den Boscht Boxtelen át Eindhovennel összekötő vasút az egyik legfontosabb holland vonal, jelen állás szerint legalább jövő keddig leállásra vagy korlátozott forgalomra kell ott készülni. Az ország egy másik vasútvonalán, Molkwerumnál néhány hete szintén borzalagutak miatt kellett leállítani a közlekedést, legalább áprilisig.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.