Ákossal abból az alkalomból készített interjút a Magyar Nemzet, hogy a zenész Harminc év címmel ad jubileumi koncerteket: egyet a Papp László Budapest Sportarénában, kettőt pedig a Magyar Állami Operaházban. Az utóbbiról elmondta, az épület végzetes helyszín számára, mert 35 évvel ezelőtt itt randevúzott először a feleségével egy Brahms-koncerten.

A koncertek hátterének a kibeszélése mellett az interjú alkalmat adott arra is, hogy Ákos az újságíró kérdésére kifejtse a véleményét a felvetésről, hogy ma sok esetben tematikai, ideológiai alapon döntenek díjakról, támogatásokról. A zenész tisztázta, hogy ő személy szerint nem tapasztalja az ideológiai nyomásgyakorlást, ahogy fogalmazott: „Engem dalszerzőként senki sem korlátoz. (…) Természetesen tudok a hazug erőlködésről, ami azt próbálja elhitetni, hogy az állam pénzén élősködök, de ez egyszerűen nevetséges: piaci műfajban dolgozom, hosszú évek-évtizedek óta adunk kiugróan sikeres koncerteket, évadonként száz-százötvenezer érdeklődőnek játszunk, telt házas Budapest Sportcsarnok- és Papp László Aréna-előadások hosszú sora van mögöttünk. Ez nagyjából 35 éve tart, igen, Horn Gyula áldásos miniszterelnöksége alatt is megtöltöttük a legnagyobb csarnokokat, úgyhogy erről ennyit.”

Ákos hangsúlyozta, hogy éppen ezért nincs nála szabadabb ember. A véleményének a kifejtésével pedig – már ha kérdezik, mert magától nem szívesen beszél a közbeszédet uraló témákról – viseli a „kommunikációs kockázatokat”. Szóba hozta, hogy a Népszabadságban „lenáciztak, később propagandista barátaink okleveles nőgyűlölővé igyekeztek maszkírozni egy összehangolt sajtóakció részeként: egyértelmű, hogy a sportszerűtlenségtől sem riadnak vissza.”

Videó: Ákos is megmondja, mi a nők dolga

Magyarország első számú popikonja, Kovács Ákos az Echo tévén szakértett a nők szerinte ideális szerepéről. Az biztos, hogy az énekes-dalszerző szerint a nőknek nem dolga, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Ákost az után kérdezték meg, hogy némi felhördülést váltott ki Kövér László vasárnapi nyilatkozata, amelyben a női önmegvalósítás felső fokaként a gyerek-, sőt unokaszülést nevezte meg.

Az interjúban kikérték a véleményét a hazai könnyűzenét jelenleg uraló fiatal előadókról, és Ákos megtalálta a módját, hogy úgy dicsérje őket, hogy közben be is szóljon nekik.

„A sikerrel nem szabad vitatkozni. Komoly eredményekkel szegélyezett úton járhattam eddig, ebből és a lelki alkatomból is következik, hogy nem vagyok irigy senkire. Örülök, ha minden generáció megtalálja a saját hangját, a saját sikerembereit” – kezdte a válaszát gyorsan visszakanyarodva saját magára, de aztán kifejtette, hogy „soha nem értettem, hogy mitől működik a mulatós zene, és hogy mi abban a jó, ha a szöveg egy gyerekmondóka szintjén marad, ahol még az alanyt és az állítmányt sem sikerül egyeztetni.”

Ákos szerint a mai szövegekben sokszor csak a nagy üresség van, „az ügyes rímek nem jelentenek semmit, néha magát a semmit jelentik”. Majd ismét magáról szólva tisztázta: „Vállaltan ódivatú vagyok, a magyar költészeten nevelődtem, és olyan szerzőkön, akiknek a magyar vers sokat jelent. Hiszem, hogy gyerekkorom kedvenc szövegírói Sztevanovity Dusántól Hobóig nem alkothattak volna, ha nem jár előttük az úton József Attila, Radnóti vagy Faludy. Ezt az érzékenységet szeretném továbbvinni, ezt a hagyományt szeretném folytatni, ameddig csak lehet.”

Krúbi és Azahriah generációja nem fogja be a száját, és meg sem áll az Arénáig

Az utóbbi években özönlenek az emberek a koncertekre, különösen Krúbi és Azahriah generációja robbant be a magyar könnyűzenébe, őket egyáltalán nem érdekli az állami média, nem ismerik az öncenzúra kényszerét, arról énekelnek, amiről akarnak. Mit történik itt? És mi köze ennek a pandémiához?