„Itt az idő, végre megbékélhetnénk a stúdióban és összehozhatnánk valami nagyon faszát” – ajánlotta fel Dopeman a TikTok-felületén nem másnak, mint Orbán Viktornak. A miniszterelnök ugyanis kapott Donald Trumptól egy baseball sapkát, amit fordítva vett fel, az Instagramjára pedig Straight outta Felcsút szöveggel került ki a kép, amire Orbán a kísérővideóban rá is erősített azzal, hogy tréfálkozva feldobta, hogy nyomna valami rappet.
Ez így együtt pedig már túl szép volt Dopemannek ahhoz, hogy szó nélkül hagyja a dolgot, elvégre a Straight Outta Compton a gengszterrapet a fősodorba röpítő N.W.A csapat debütáló lemeze volt, így a rapper illetékesnek érezvén magát az ügyben, felajánlotta a miniszterelnöknek, hogy szívesen elkészíti az első lemezét, vagy nótáját, sőt még zsánerbeli tanácsokkal is ellátta Orbánt. Szerinte ugyanis a miniszterelnöknek nem állna annyira jól a manapság divatos trap, ahogyan a drill, vagy a modern hip hop sem biztos, hogy az ő iránya. „Egy igazi OG-nak (Original Gangster – a szerk.), igazi, eredeti gengszterrap dukál” – közölte a verdiktet Dopeman.
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.