Oscar Piastri győzelmével Lando Norris még nagyobbra nőtt
Kemény, ám a Forma–1-ben nem szokatlan dilemmát hozott a Magyar Nagydíj utolsó néhány köre, a győztes Oscar Piastri és a második Lando Norris tetteinek és mondatainak az értelmezése pedig táborokra szakítja a McLaren és az F1 rajongóit: ami történt, az a legnemesebb dolog, ami egy csapatsportban előfordulhat, vagy épp ellenkezőleg, az egész Forma–1 szégyene. Lando Norrisnak önmagával kellett megvívnia a legnagyobb meccset, és győztesen jött ki belőle.
Egy Forma–1-es versenyen általában nem az jelenti a legnagyobb izgalmat, hogy az egyik csapattárs elengedi-e a másikat – ennél azért még a legmegengedőbb szurkolók is keményebb akciókra számítanak. A Magyar Nagydíj utolsó köreinek mégis ez volt a legnagyobb tétjük, és azzal, hogy belehallgathattunk a sisakok takarásában zajló pszichológiai kamaradrámába is a csapat és a versenyzők közötti rádiós bejátszásoknak köszönhetően, olyan izgalmakat hozott a végére, amit éles előzések is ritkán keltenek.
Nézzük röviden, hogyan jutottunk ide. Normális esetben csapaton belül a jobb helyen álló versenyző élvez előnyt a kerékcserék ütemezésénél, a Magyar Nagydíjon ez a rajtnál az élre törő Oscar Piastri lett volna, és a csapatnak az ő esetében arra is kellett gondolnia, hogy a korán kereket cserélő Lewis Hamilton alávágásától is megvédje a versenyt vezető pilótáját. Csakhogy Piastri autója a 33. körben kicsúszott, és a fiatal ausztrál versenyzőnek a bukótérből kellett visszaterelnie a McLarent a pályára, amivel időt vesztett, és a csapattársával szembeni kényelmes előnye alig egy másodpercre olvadt.
A csapat szempontjából ennél is nagyobb probléma volt, hogy a friss gumikon száguldó Hamilton egyre nagyobb veszélyt jelentett, ezért úgy döntöttek, hogy a második helyen autózó Lando Norrist hozzák ki először kerékcserére, majd két körrel később Piastrit is kiszolgálják az új, közepes keverékű gumikkal – mindezt abban a tudatban, hogy a pilótáik majd helyet cserélnek.
Hogy számoltak-e a pilóták lelkével, azt nem tudjuk, mindenesetre nagyon gyorsan kiderült, hogy ennek a tervnek a végrehajtásához komoly pszichológiai háttérmunkára lesz szükségük. A kerékcserék után az élre kerülő Norris ugyanis nemcsak kényelmesen vezetett, hanem még növelte is az előnyét, elegánsan figyelmen kívül hagyva a rádión érkező utasítást, miszerint kímélje a gumijait, és engedje el Piastrit.
Norris ügyvédeket megszégyenítő érveléstechnikával hárította a csapat részéről mind nyomatékosabb kérést. Először csak hallgatott. Olyan súlyos volt a csend, hogy a csapat ellenőrizte, hogy működik-e a rádió. Aztán bevetette a vb-kártyát: 47 ponttal jobban áll Piastrinál, és szüksége van minden egyes pontra ahhoz, hogy Max Verstappennel versenyben legyen a világbajnoki címért. Ki vitatkozna a számokkal? Aztán azt mondta, hogy ha Piastrit el kell engednie, akkor előbb zárkózzon fel rá a csapattársa, mert ő aztán nem fog lelassítani.
Norris versenymérnöke, Will Joseph egyre elkeseredettebben próbált meg a pilótájára hatni, már-már könyörgött neki, hogy tegye azt, ami helyes, próbálta megértetni vele a csapatmunka fontosságát, és sejtelmesen „a vasárnapi megbeszéléseikre” emlékeztette. Még azt is felemlegette, hogy mindig is megvédte, és ez így lesz a jövőben is. Egyszerre volt kínos és lenyűgöző hallgatni ezt az idő múlásával mind személyesebb, mind intimebb beszélgetést.
A helyzet összetettségét a sportág összetettsége adta. Igen, a Forma–1 csapatsport, egy istállónak eleve két versenyzője van, nem is szólva az elképesztő emberi, szakértői háttérről, amely ott van minden egyes lóerőben és másodpercben. De egyéni sport is, hiszen a versenyzők végső soron egyedül ülnek az autóban, és a sikerek és kudarcok, a pontok és a vb-címek az ő nevük mellett vannak. Történelmileg is erős az a kép, hogy egy Forma–1-es versenyző mindent, de tényleg mindent megtesz a győzelemért – ha nem, akkor nem is tekinthető igazi versenyzőnek.
Már csak pár kör volt hátra a Magyar Nagydíjból, és még mindig nem lehetett tudni, hogy ki lesz a futam győztese. Az igazi dráma azonban nem is a pályán, hanem Norris fejében és lelkében zajlott. A csapat olyan helyzetbe hozta, amiből versenyzőként nagyon nehezen tudott kimászni – és erre a nehézségre rátett egy lapáttal az, hogy nem sokkal korábban nyerte meg élete első nagydíját, ami csak még éhesebbé tette az újabb győzelemre, és a McLaren egyre javuló formájának köszönhetően reális lehetőség lett az, hogy a szezon második felében felzárkózzon, sőt megszorongassa Max Verstappent – biztosra vehetjük, hogy a lehetséges vb-cím is ott van a gondolataiban.
Norris előtt két lehetőség állt, és egyik sem tölthette el boldogsággal. Vagy engedelmeskedik a csapatutasításnak, ezzel elúszik a győzelme, és hét ponttal kevesebbet tud hozni Verstappenen, vagy szembeszáll a csapattal, nyer, és közben mindent felrobbant mindent maga körül. Norris keserűsége szinte kézzel tapintható volt az utolsó körökben.
A brit pilóta belső vívódása eltakarta előle a legokosabb megoldást, amelyre Martin Brundle mutatott rá az elemzésében: elengedhette volna már az első felszólításra a csapattársát, majd megelőzhette volna, és ha sikerül, tisztán övé a győzelem. Végül nemcsak a csapat döntött rosszul (valószínűleg Hamilton nem jelentett volna olyan komoly veszélyt, így a kerékcserék sorrendjét nem kellett volna felborítaniuk), hanem Norris is, aki szinte az utolsó körig makacskodott, és amikor nem sokkal a leintés előtt végre elengedte Piastrit, frusztráltan annyit mondott a rádióba, hogy „ne mondjatok semmit”.
Hogy mi játszódhatott le ezekben a körökben egy 24 éves, a győzelem ízét épphogy megtapasztaló, világbajnoki álmokat dédelgető fiatal és tehetséges pilóta fejében, az izgalmas pszichológiai kutakodás tárgya lehetne. Csak találgatni lehet a jelekből, ami viszont biztos: Lando Norris csapatjátékosként elengedte Oscar Piastrit, a McLaren pedig boldog lehet, hogy van két, győzelemre éhes, okos pilótája.
Andrea Stella csapatfőnök is tudja, és a jövőre nézve figyelembe fogja venni, hogy ez elsülhetett volna sokkal rosszabbul is, és feltehetően Piastrinak is anekdotázik majd egy sort a menedzsere, Mark Webber, aki 2013-ban a Red Bullnál elszenvedője volt annak, hogy a csapattársa Norrisszal ellentétben nem engedelmeskedett a pitwallról érkező utasításnak. A Multi 21-ként elhíresült incidens azóta is elrettentő példaként szolgál arra, hogy mennyire mérgező lehet egy csapaton belüli konfliktus.
2013-ban Sebastian Vettel indult ugyan az első helyről a Malajziai Nagydíjon, de a csapatársa, Mark Webber korán átvette a vezetést. A verseny vége felé a csapat a szállóigévé lett „Multi 21” kóddal utasította a versenyzőket, hogy tartsák a pozícióikat, vagyis a a kettes számú autóban ülő pilótának (Webber) az egyes számú autóban ülő másik pilóta (Vettel) előtt kell maradnia.
Vettel úgy döntött, hogy márpedig ő nem fogja végrehajtani a csapatutasítást, és 13 körrel a vége előtt megelőzte a támadásra nem számító Webbert, s ezzel megnyerte a futamot. A helyzet megítélése legalább annyira ellentmondásos volt, mint most. Volt, aki elítélte Vettelt, amiért nem csapatjátékosként viselkedett, mások felnéztek rá, amiért a saját érdekeit – a győzelmét – helyezte kíméletlenül előtérbe (nem mellesleg megidézve gyerekkori példaképe, Michael Schumacher szellemét).
Kis F1-történeti adalék, hogy 2013-ban Sepangban – és most a Hungaroringen is – Lewis Hamilton állt a dobogó harmadik fokán, bölcsen és megkönnyebbülten szemlélve, ahogy a jobb oldalán megfagy a levegő a konfliktusba keveredett csapattársak között.
A Hungaroringen előállt helyzet azonban a következményeit tekintve nagy eséllyel egészen más lesz. Vettel, Webber és a Red Bull kapcsolata szinte helyrehozhatatlanul megromlott Malajzia és a Multi 21 botrány után. A McLarennek minden jel szerint sokkal nagyobb szerencséje van a két fiatal versenyzőjével.
Norris testbeszédét és gesztusait a futam után lehetett úgy értelmezni, mint egy dacos tinédzserét, akit nem engedtek el bulizni a szülei. A verseny utáni sajtótájékoztatóra elsőként érkezett meg, és kelletlenül ült le, majd a telefonját nyomkodta, mint akinek semmi kedve kapcsolatba lépni a külvilággal. Ahogy elkezdődött azonban a sajtótájékoztató, Lando Norris szinte átalakult: bár az elszalasztott győzelem fájdalma még érezhető volt rajta – hogy is ne lett volna, fél óra sem telt el a leintés óta –, előbújt belőle a sportfilozófus is, aki érzelmesen, mégis higgadtan magyarázta el, hogy mi történt.
Amikor arról kérdezték, mennyire volt nehéz feladnia a futamgyőzelmet, Norris rögtön pontosított, hogy nem adta fel: a futamot már a rajtnál elvesztette. A kerékcserével a csapat adta neki az első pozíciót, ő pedig nem tett mást, mint visszaadta azt. Amikor azt firtatták az újságírók, megfordult-e a fejében, hogy nem adja vissza, Norris ismét nagyon őszintén és az átélt megrázkódtatáshoz képest is nagyon összeszedetten válaszolt. Beszélt arról, hogy az F1-ben önzőnek kell lenni, de hogy mennyire összezavarta a gondolatait az, hogy a múltban a csapattársa is rengetegszer segített neki. Hangsúlyozta, hogy ugyanakkor amit tett, az nem segítség volt, hanem egy helyzet kezelése. Egy olyan helyzeté, amelybe a csapat hozta őket.
„Van különbség a között, hogy valaki megérdemli, hogy nyerjen, és a között, hogy valaki nem érdemli meg a győzelmet. Ma nem érdemeltem meg, hogy megnyerjem a versenyt. Ilyen egyszerű. Az, hogy én az első helyen álltam, nem volt helyes. Azt hiszem, ebben a csapat hibázott. Nem kellett volna abban a pozícióban lennem” – mondta a korát és a verseny feszültségét is meghazudtoló belátással, hozzátéve azért, hogy nem volt fair, hogy a csapat döntéséből adódóan abba a reménybe ringathatta magát, hogy nyerhet. Majd többször fejet hajtott Piastri teljesítménye előtt.
Norris egyúttal arra is rámutatott, hogy most azért jutottak oda, ahol vannak, mert a csapaton belül erős a bizalom és az őszinteség, és ez lehetővé tette a teljesítményük javulását.
Az Autosport elemzése ezt úgy fogalmazta meg, hogy a McLarennek ismét meg kell tanulnia, milyen nyerni a Forma–1-ben, és ez egy folyamat. Az egész csapat szempontjából új helyzet, hogy az élen harcolhatnak, és ilyenkor hangsúlyosabban kibukhatnak a hibák, nehéz döntések miatt kerülhetnek kényelmetlen helyzetbe. A Magyar Nagydíjon a végeredményt tekintve kihozták a maximumot, a kettős győzelmet, de közben a csapat a saját életét nehezítette meg. Piastri azt érezhette, hogy élete első F1-es győzelmét beárnyékolja a látszat, hogy ajándékba kapta, Norris pedig azt érezhette, hogy fel kell áldoznia egy biztosnak tűnő győzelmet. Az egész csapatnak lesz mit tanulnia belőle.
A McLaren eddig ragaszkodott ahhoz, hogy ne állítson fel sorrendet a pilótái között, a felzárkózásuk tempóját látva azonban nem kizárt, hogy előbb-utóbb eljön majd ez a pillanat is, ha le akarják győzni Max Verstappent és a Red Bullt. Ahogy az utolsó körök hevében Lando Norris fülébe mondták a rádióban: „A bajnokságot nem egyedül kell megnyerni, hanem együtt. Szükséged lesz Oscarra és a csapatra.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
