"Mindkettőjüknek óriási szerepe volt eddig a karrieremben" - doppingbotránya miatt Sinner kirúgta edzőjét és gyúróját

A férfi teniszezők világranglistáját vezető Jannik Sinner menesztette edzőjét és gyúróját, néhány nappal azután, hogy kiderült, márciusban két doppingtesztje is pozitív eredményt hozott.

  • hvg.hu hvg.hu

Az olasz sztárjátékos az Indian Wellsben rendezett tornán adta azokat a mintákat, melyben az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol nyomaira bukkantak az ellenőrök. Sinner játékjogát ugyanakkor nem függesztették fel, kedden pedig a sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) közölte, hogy az amerikai tornán gyűjtött pénzdíjától és pontjaitól megfosztották, ugyanakkor egy független bíróság megállapította: a szer nem az ő hibájából került a szervezetébe.

Jannik Sinner doppingtesztje kétszer is pozitív lett, mégis felmentették – felbolydult a teniszvilág

A hivatalos indoklás szerint nem a világelső teniszező hibázott, hanem a masszőre.

Mint kiderült, a klosztebolt egy spray tartalmazta, melyet Sinner edzője, Umberto Ferrara adott a gyúró Giacomo Naldinak a kezén keletkezett vágás kezelésére. Naldi pedig azok után masszírozta Sinnert, hogy használta a spray-t.

“Mindkettőjüknek óriási szerepe volt eddig a karrieremben” – nyilatkozta pénteken, a New York-i US Open előtti sajtótájékoztatóján a 23 éves teniszező. – “Óriási munkát végeztünk együtt rengeteg sikert arattunk és kiváló csapatot alkottak mögöttem. Ugyanakkor most, ezen hibák után, már nem érzem azt a biztonságot, amit korábban. Nehéz hónapok vannak mögöttem, vártam az eredményt. Most pedig friss levegőre van szükségem.”

Sinner ügye felborzolta a kedélyeket a sportágon belül: volt, aki szerint nem minden teniszezőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak és volt olyan, aki azt tette szóvá, ahogy a sportági szövetség és a ITIA kezelte az esetet, azzal vádolva meg a szervezeteket, hogy kivételezett a világranglista vezetőjével és soron kívül folytatta le az eljárását, amíg más játékosoknak sokkal többet, akár éveket kell várniuk hasonló ügyükkel.

Az olasz játékos a sajtóeseményen ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy nem voltak kiskapuk a számára és nem kivételeztek vele, egyúttal hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban az a tudat tartotta benne a lelket, hogy ő nem tett semmi rosszat.

Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

Még mindig csak 22 éves Jannik Sinner, aki vasárnap megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, óriási fordítást bemutatva a döntőben. Sokáig úgy tűnt, hogy síelőként futhat be nagy karriert, de 13 évesen valami megváltozott. Elköltözött szüleitől és profi teniszkarrierbe kezdett. Mostanra ő lett Olaszország legjobb teniszezője, aki előtt fényes karrier áll.