Listázták a gólyákat, pontozták a lányok fenekét – influenszerek a TikTokon mondják el korábbi gólyatábori megaláztatásaikat

Több tízezres követőbázissal rendelkező népszerű tartalomkészítők álltak ki a nyilvánosság elé, és a TikTokon mondták el, velük mi történt egyetemi gólyatáborokban néhány éve.

  • hvg.hu

Tojással dobálták meg őket, majd fürdőruhát kellett cserélniük a fiúknak és a lányoknak; egy sötétben vetkőzős „feladat” közben kidobálták a ruháikat az udvarra; cukorkát kellett egymás szájából adogatniuk; az ELTE BTK egy korábbi gólyatáborában pedig a szervezők etnikai és politikai alapon listázták a diákokat – számolnak be a negatív gólyatábori élményeikről jelenlegi vagy korábbi egyetemisták, népszerű tartalomkészítők a TikTokon.

Az Eduline emlékeztetett, hogy néhány nappal ezelőtt hatalmas port kavart, amikor kiderült, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborában változatos módokon megalázták a frissen felvett elsőéves hallgatókat az idősebb diáktársaik. A történtekkel kapcsolatban az Oktatási Jogok Biztosa vizsgálatot indított.

A BME VIK gólyatáborában történtekről és annak következményeiről – köztük arról, hogy a jövő évtől központilag szervezik a gólyatábort, amelyen a jövőben pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek is részt vesznek majd – az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

Az Eduline felhívására rengeteg korábbi egyetemista számolt be negatív gólyatábori élményeiről. Azt írták, már a 2000-es és 2010-es években is így bántak velük a BME gólyatáborában, majd a tábor végén „felfedték”, hogy a bánásmód igazából csak poén volt, és hogy a történteket tartsák titokban, hogy az meglepetés legyen a jövőbeli gólyák számára is.

Az egyik tiktokos kitálaló a közel 90 ezres követőtáborral rendelkező Barta Zsanett, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának gólyatáborában vett részt néhány évvel ezelőtt, de egy nap után haza is ment.

A további történésekről viszont értesült a barátaitól, akik szerint egy sötétben vetkőzős feladatnál a szeniorok kidobták a ruháikat az udvarra, majd felkapcsolták a villanyt a pucér diákokra, és fotókat készítettek róluk.

Listázták a gólyákat

Sebestyén Janka – akit 32 ezren követnek a TikTokon – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának gólyatáborával kapcsolatban azt mondja: nem érezte magát rosszul, ez „nem egy ivós, vetkőzős fókuszú gólyatábor volt”, és nem alázták meg őket.

Néhány évvel később azonban a rendőrség behívta tanúnak, mert kiderült, hogy a diákok háta mögött a szervezők politikai és etnikai alapokon „listázták” a fiatalabb társaikat.

Hozzászólások