A 2022-es Oscar legjobb nemzetközi játékfilmnek járó díját a Vezess helyettemmel elnyerő japán rendező, Hamagucsi Rjúszuke új műve, A gonosz nem létezik ugyancsak masszív kritikai elismerést aratott: öt díjat gyűjtött be a tavalyi velencei filmfesztiválon, köztük a zsűri nagydíját. A magyar mozikba idén ősszel érkezett meg ez a slow cinema legjobb hagyományait releváns társadalmi kérdésekkel ötvöző alkotás.

A film már az indításával megadja a tempót és beállítja a látószöget: hosszú snittben nézzük alulról óriási fák elsuhanó, tar koronáit. A rendező ezzel nemcsak kontemplatív hangulatba ejti az arra fogékony nézőt, de egyúttal az ember helyét is kijelöli ebben a világban. Felnézünk a fölénk tornyosuló természetre, de Hamagucsi Rjúszuke filmjében csak a szürkeség tör utat magának a kopár fák ágai közül.

IMdb

Itt, az erdőt járva ismerjük meg főhőseinket: apa és lánya forrásvizet merítenek, vadon termő salátát esznek, minden fa nevét ismerik. Ez a jelenet egyrészt a névadás bibliai gesztusát idézheti fel bennünk, egy olyan paradicsomi állapotot ábrázolva, ahol az ember uralkodik ugyan a dolgok felett, de tisztelettel és a természettel harmóniában teszi. Másrészt a lenyűgöző képeknek köszönhetően eléri, hogy a néző is elkezdjen kötődni ezekhez a fákhoz, ehhez az egész havas édenkerthez, amelynek csöndes eseménytelenségét felbolygatni látszik a modern civilizáció terjeszkedése.

A kis hegyi falu közelében ugyanis nagyszabású beruházást tervez egy tokiói vállalat, célja, hogy fellendítse a turizmust a területen. De már az alapkoncepciójuk, a glamping (az angol glam, azaz csillogás és camping, sátorozás szó ötvözete) is paradoxon: kiépítenének egy komplett, minden komfortigényt kiszolgáló infrastruktúrát az erdő közepén, csak azért, hogy a gazdag városi ember néhány napra úgy érezhesse, hogy az érintetlen természet veszi körül. Amikor pedig megtudják, hogy a tervezett kemping területén van a szarvascsordák vadcsapása, az első gondolatuk, hogyan használhatnák fel őket is a profitszerzés érdekében: lehetne itt szarvassimogató, látványosság, programelem a turisták számára.

A beruházás terveinek ismertetésére lakossági fórumot rendeznek, amelyre a tokiói cég két, hiányos felkészültségű kollégáját küldi el – nem számítottak nagy ellenállásra, így nem is készültek épkézláb érvekkel. A helyi közösség egy emberként fejezi ki tiltakozását a környezetszennyezés veszélyeit magában hordozó projekttel szemben, ugyanakkor nyitottak a kompromisszumra, feltéve, ha a beruházók felülvizsgálják az eredeti terveket és kiküszöbölik a szennyezés lehetőségét.

IMdb

Az alapszituációról eszünkbe juthatnak a közelmúlt hazai akkugyáras lakossági fórumai, ám a közönyhöz vagy pökhendiséghez szokott magyar nézőt kellemes meglepetésként érhetik a filmbéli japán beruházó képviselőinek reakciói: tisztelettel kommunikálnak a helyiekkel, és elnézést kérnek a tőlük, amiért félvállról vették a fórumot. Fontolóra veszik az általuk felhozott ellenérveket, és egy mindkét fél számára kielégítő megoldás felé törekednének, de a vállalat nem engedi az egyezséget, helyette inkább megvásárolná a közösség hangadóit…

Ám a sintó tradíciók szerint élő helyieket nem lehet motiválni a pénzzel. Harmóniára és elégségességre törekvő szemléletük alapvetően idegen a határait nem ismerő kapitalizmus mohóságától. Ők nem akarják fellendíteni vállalkozásaikat, mert pontosan tudják, hogy éttermeik vagy üzleteik erőssége épp a kicsinységükben és emberközeliségükben rejlik. Egyszerűen nem szeretnék, hogy településüket ellepjék a turisták, még akkor sem, ha ezzel meggazdagodhatnának, mert tudják, hogy a tiszta ivóvizet nem képes pótolni az anyagi bőség.

IMdb

A jól körülhatárolható érdekek szerint csoportosuló szereplők ellenére ebben a filmben egy karakter sem egyértelműen fekete vagy fehér, ahogy az éles ellentétek mentén értelmezett morális kategóriák is szokatlanok a japán gondolkodásmód számára. A tokiói cég képviselői nem a személytelen vállalati világ hideg szívű küldöttei, ahogy a falusiak sem maradéktalanul ártatlanok. Előbbiekről kiderül egy hosszú autózás során, hogy letértek eredeti útjukról: Takahasi (Rjúdzsi Koszaka) a színészetet, Majuzumi (Ayaka Sibutani) az ápolói hivatást hagyta ott a jobban fizető állás kedvéért, amelyben viszont rövid úton mindketten kiégtek.

Velük szemben a falusiak vezéregyénisége, a megözvegyült Takumi (Hitosi Omika) amolyan mindenes ezermesterként tartja fenn magát és kislányát. Józan, halk szavú, megingathatatlan jellem. Tökéletesen elégedett az egyszerű életük nyújtotta lehetőségekkel, nem vágyik jobb állásra, több pénzre. Felesége elvesztésének sebe még nem hegedt be, teendőibe merülve pedig gyakran megfeledkezik lányáról. A világukra leselkedő veszélyt azonban ösztönösen érzékeli – a „bűnnel,” amelyet elkövet, egész közösségét próbálja megvédeni.

A Takumit játszó Hitosi Omika

Imddb

Elsőre ugyan nem tűnik könnyű feladatnak abbéli igyekezetünk, hogy összekössük a film kinyilatkoztatásszerű címét, érezhetően szimbolikus tartalmait és a látottak kontextusát, de az ősi japán vallás, a sintó elképzelései talán megoldókulcsként szolgálhatnak ehhez a rejtvényhez. A természet és a tisztaság központi szerepet játszik ebben a hitvilágban. A sintó animista vallás, ennélfogva hívei minden természeti létezőben az istenségek, hősök, ősök és a természet erőinek szellemeit tisztelik. Ezek a szellemek (kamik) benne élnek az erdőkben, hegyekben, folyókban – letarolni a fákat, szennyvizet engedni a patakba és megölni az egyes helyeken szentként tisztelt szarvast a kamikkal szembeni tiszteletlenség.

Másrészről a sintó hívő életét alapvetően meghatározza a szennyezéstől vagy tisztátalanságtól (kegare) való tartózkodás, és a törekvés a fizikai és szellemi tisztaság felé. A víz az egyik legfontosabb purifikációs eszközük, így amikor a filmbéli glamping szennyvizével a helyiek számára ivóvízként szolgáló patakot árasztanák el, akkor a japán ember nem pusztán a vízben megszaporodó E. coli baktériumoktól tart – vize nemcsak anyagi síkon, hanem szakrális minőségében is beszennyeződik.

IMdb

A nyugati fogalmainkkal mért gonosz elképzelése szinte teljesen hiányzik a sintóból. A bűnt sem úgy fogják fel, mint az emberben eredendően benne rejlő rosszra való hajlamot, hanem a tükröt belepő porhoz hasonlítják: ha vállalja a homályossá vált „tükör” megtisztítását, az egyén újra visszatérhet a jóság és boldogság állapotához.

A sintónak nincsen kőbe vésett etikai kódexe, azt feltételezi, hogy minden ember veleszületett, ösztönös zsinórmértékkel rendelkezik, és a saját feladata, hogy eldöntse, mi számít helyesnek és helytelennek. A helyes életvitel legfőbb erényei az őszinteség, a tisztaság és a becsületesség; bűnnek ellenben csak az minősül, ami kártékony a közösségre nézve, csak az a vétkes, aki a közösséggel szemben követ el bűnt. Mindezek ismeretében teljesen más képet alkothatunk a Hamagucsi Rjúszuke filmjében felbukkanó dilemmákról, és az azokra adott, egyénenként eltérő válaszokról.

Imdb

A film ugyanis az utolsó negyedében meghökkentő fordulatot vesz mind hangvételében, mind tempójában. Az addigi fűszálrealizmust felváltja a ködös misztika és a fojtogató feszültség. A lezárása pedig éppoly talányosra sikerült, mint egy kóan, a zen buddhizmus paradox fejtörője – a lehetséges válaszokon mi magunk is napokig gondolkozhatunk…

Noha vannak A gonosz nem léteziknek olyan jelentésrétegei, utalásai és szimbólumai, amelyek a japán kultúra és szellemiség ismeretében lesznek jobban átérthetők, a természet kontra ember(i civilizáció), vagy még inkább a természet kontra kapitalizmus problematikus viszonya olyan univerzális témák, amelyekre a világon mindenütt képesek rezonálni a környezetükért aggódó emberek az amazóniai esőerdőktől a Csendes-óceáni szemétszigetekig, Ajkától Devecserig, Gödtől Debrecenig.