16 év börtönre ítélték a pedofil gyulai karateedzőt
A férfi fellebbezett az ítélet ellen.
hvg.hu
Tizenhat év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte zárt tárgyaláson a bíróság azt a korábbi gyulai karataedzőt, aki évtizedeken át molesztálta tanítványait – tájékoztatta a beol.hu-t a Békés Vármegyei Főügyészség.
A bíróság a vádlottat – a főügyészség végindítványa szerinti tényállással és minősítéssel egyezően – bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, 6 rendbeli gyermekpornográfia bűntettében és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében.
Volt fiú, akit leitatott, másokat meztelenül videózott.
A bíróság a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és a védő fellebbezett.
A férfi – aki még 2019-ben a Jobbik színeiben indult Gyulán, az önkormányzati választásokon – az 1980-as évek végétől karateedzőként tevékenykedett Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját lakóházában kialakított edzőteremben tartotta. 1990-től letartóztatásáig több gyermekkorú és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott, illetve közösült, továbbá az edzések alkalmával meztelenül fotózta, videózta őket
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.