Vadmacska játszadozott a Visegrádi-hegységben – videó

Lencsevégre kapták az év emlősét.

  • hvg.hu hvg.hu
Vadmacska játszadozott a Visegrádi-hegységben – videó

„A decemberi kamera letöltéskor nagy örömmel láttuk, hogy a kamera előtt újra megjelent vadmacska jól van, sőt” – számolt be róla a Duna-Ipoly Nemzeti Park és kiemelték, hogy kifejezetten különleges pillanatot örökítettek meg, ugyanis a vadmacskák ritkán produkálják magukat a kamerának és a házimacskákkal ellentétben játszadozni se szoktak.

A nemzeti park azt is elárulta, hogy a vadmacska, vagyis a 2024-es év emlősének védelme szempontjából nagyon jelentős és tartalmas évük volt.

Továbbá elmondták, hogy annál a vadkameránál, ahol legelőször sikerült vadmacskát detektálni, minden évben rögzítenek vadmacska előfordulást, de sokszor hosszú hónapokat kell rá várni. Idén is pont így történt, az év elején több felvételt követően, egészen októberig nem mutatkozott meg újra. De úgy tűnik, úgy döntött, hogy még egyszer a rivaldafénybe lép, ha már az év emlőse.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.