Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Orvosai szerint az egyházfő állapotában csekély javulás következett be, de óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba.
A Vatikán legfrissebb tájékoztatása szerint Ferenc pápa szervezete jól reagált a kezelésre, állapota lassan javul, de az orvosok továbbra is óvatosak a prognózissal. Hozzátették, az egyházfőnek már nincsen láza, a légzésfunkciós vizsgálat is jobb érteket mutat, a vérképnél pedig nem észleltek romlást.
Az egyházfő napközben azért továbbra is magas áramlású oxigént kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését. Megosztották azt is, hogy Ferenc pápa reggel a szobájához tartozó kápolnában imádkozott, a nap több részében pedig felváltva dolgozott és pihent, illetve a nemzetközi nőnap alkalmából üzenetet küldött hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban.
Az üzenet annak a beszédnek a részét képezte, amelyet a pápa helyett a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros olvasott fel az olasz Életért Mozgalom képviselőinek, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt. A Gemelli-klinikán keltezett beszédben Ferenc pápa az élet szentségét hangsúlyozta. Kijelentette: miközben korunkat a selejtezés kultúrája uralja, az élet akkor a legszentebb, amikor sérülékeny. Kiemelte, hogy a társadalom akkor nevezhető igazságosnak, amikor védi a születendő életet, a segítségre szoruló időseket, a gyógyíthatatlan betegeket.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, hogy Ferenc pápa vasárnap sem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét, amelyet immáron negyedik hete a Vatikán szöveges változatban közöl. A Ferenc pápa felépüléséért minden este a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát szombat este Michael Czerny bíboros, az átfogó emberi fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa vezeti.
A Vatikánban hétfőn kezdődnek a hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatok, amelyeken a kúria bíborosai vesznek részt. A szentszéki szóvivő közölte, hogy Ferenc pápa videón keresztül sem csatlakozik a találkozókhoz.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.