Cseh László villanyszerelő lett

Új szakmát tanult ki az úszóklasszis.

Cseh László villanyszerelő lett

Lassan négy éve már, hogy a hatszoros olimpiai érmes, világ-és Európa-bajnok Cseh László befejezte úszó pályafutását, azóta – ahogy ő fogalmaz – nyugdíjasként éli mindennapjait. Ugyan még csak 40 éves lesz decemberben, de azért használja magára ezt a jelzőt, mert jelenleg nincsen olyan munkahelye, ahova bejárna, nem is foglalkozik semmivel napi rendszerességgel, és egyelőre az úszósporttól is távol tartja magát.

A gyereknevelésből persze kiveszi a részét, ideje nagy részét most ez köti le, sőt gyakran nagyobb kihívásnak éli meg, mint amikor annak idején napi szinten teljesítenie kellett az uszodában. De könnyen lehet, hogy már nem sokáig marad nyugdíjas, ugyanis kitanult egy szakmát és a sógorával közösen új vállalkozásba kezdene.

Villanyszerelő lettem. Elvégeztem a képzést, papírom van róla, hogy vezetékekhez nyúlhatok

– mesélte a Penge podcast legújabb adásában, ahol Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívóval és Kenyeres András mentáltrénerrel beszélgettek egy órában. Többek között arról, hogy mit jelent Cseh László számára az önbizalom, milyen jó és rossz döntéseket hozott pályafutása során, miért veszett össze korábbi edzőjével, Turi Györggyel, hogyan állt fel néhány nap alatt pályafutása legmélyebb pontjáról és mit jelentett számára Michael Phelps ellen versenyezni.

Cseh László: Nem voltam elég nagyképű – Penge podcast Szilágyi Áronnal

Sok rossz dolgot is megélt a sportban, és ezekről is beszélni kell – vallja Cseh László, aki annak idején már annak is örült, ha az edzője nem üvöltötte le a fejét, egy ponton pedig megtagadta a számára előírt edzésmunkát, és bár a szakvezetés már kezdett lemondani róla, ő éppen akkor úszott Európa-csúcsot.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.