Az MCC Feszten a „mocskos Fidesz” helyett a „vesszen Trianon”-t skandálták
Sokszínű Magyarország.
HVG
Az MCC Feszten a „mocskos Fidesz” helyett a „vesszen Trianon”-t skandálták – írja az Index egy általuk feltöltött videó alapján.
A térség fideszes országgyűlési képviselője, Erős Gábor a fesztivált megnyitó beszédében arról értekezett, hogy Magyarország a béke szigete, majd azt kívánta, hogy a béke az egész világon létrejöhessen. Ezzel kicsit nehézkesen fér össze a vesszen trianonozás, aminek a megvalósítása biztosan nem menne békétlenség nélkül.
Az MCC-sek ugyanakkor, ahogyan az kiderült a velük készített riportunkból is, igen sokféleképpen gondolkodnak a politikáról. „Akik jobboldaliak közöttünk, ők sem mind a Fidesszel értenek egyet, inkább a Mi Hazánkkal” – mondta egyikük.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programot gyakran kritizálják, amiért kormányzati milliárdokból működik. Felmerül a kérdés, hogy a sokszor valóban magas szintű képzésekért cserébe mennyi ideológiát kell a diákoknak befogadni. A témáról az érintetteket kérdeztük az MCC feszt csütörtöki napján.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?