„Az MCC egy bélyeg, de nekünk ezt el kell viselni, mert megkapjuk az ellenszolgáltatást”

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programot gyakran kritizálják, amiért kormányzati milliárdokból működik. Felmerül a kérdés, hogy a sokszor valóban magas szintű képzésekért cserébe mennyi ideológiát kell a diákoknak befogadni. A témáról az érintetteket kérdeztük az MCC feszt csütörtöki napján.

„Az MCC egy bélyeg, de nekünk ezt el kell viselni, mert megkapjuk az ellenszolgáltatást”

-Honnan? HVG? Akkor nyilatkozom.

-Miért, kinek nem nyiltakozna?

-Mondjuk a Mandinernek!

– mondja egy fiatalokból álló csoport egyik tagja az esztergomi MCC Feszt nyitónapján, amikor odamegyek hozzájuk. Miután megemlítem, hogy éppen a Mandiner főszerkesztője (és az MCC főigazgatója) kérdezi a színpadon Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját, csak vállat von: „engem az nem érdekel”.

A nyári fesztivált immár ötödik alkalommal rendezi meg az MCC, és bár hivatalosan tehetséggondozó programról van szó, a kormány bizonyára nem bánná, ha a közpénzmilliárdokkal kitömött szervezet eseményei révén némi népszerűségre tehetne szert abban a korosztályban, ahol a közvélemény-kutatások szerint drasztikusan alacsony a népszerűsége.

Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról

Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól. Olyan a helyzet, mint a késői Kádár-korban, amikor hiába volt sziklaszilárd a hatalom és szinte teljes a társadalmi kontroll: a nyolcvanas évek fiataljai – Orbán Viktor korosztálya – már nem féltek az állampárttól, kiröhögték vagy legyintettek rá, még akkor is, ha úgy tűnt, hogy a rendszer, amelyben már senki nem hitt, életük végéig velük marad.

Erre minden esély megvan, mert a fesztiválon járva azonnal látszik: a közönség túlnyomó többségét a fiatalok teszik ki. Persze ez nem csoda, hiszen az MCC általános iskolától egyetemig kínál tehetséggondozó programokat. Azért látogattam az eseményre, hogy MCC-s fiatalokat kérdezzek arról, hogyan értékelik a szervezet átpolitizáltságát, mit tapasztalnak ebből a foglalkozások során, és zavarják-e őket az ezzel kapcsolatos kritikák.

Honnan indult az MCC?
Az MCC-t Tombor András, a leginkább Habony Árpád hitelezőjeként ismertté vált vállalkozó alapította, eredeti célja a tehetséggondozás. Igazán akkor került előtérbe, amikor 2020-ban a kormány egy döntéssel több száz milliárd forint támogatást biztosított a fenntartó alapítványnak a Mol és a Richter Gedeon 10-10 százalékos részvénycsomagjának átadásán keresztül.
Az MCC környékén megtalálhatól a Fidesz szellemi hátországának szereplői, illetve nem ritkák a személyi és intézményi összefonódások sem. Szalai Zoltán például az MCC főigazgatója, a Mandiner-csoport lapigazgatója, a Mandiner hetilap főszerkesztője és a Kommentár folyóirat szerkesztője. Említhetjük Orbán Balázst is, aki egyszerre a miniszterelnök politikai igazgatója, az Országgyűlés tagja és az MCC-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke.
A nagy mértékű állami vagyoni juttatás után akkor került újra reflektorfénybe az MCC, amikor kiderült, hogy felvásárolja a Libri könyvkiadó csoportot. Ennek apropóján anno a Telex cikksorozatban foglalkozott az MCC működésével, céljaival. A lap arra jutott, hogy bár az MCC valóban kormányközeli, és vezető gondolkodói előszeretettel írnak végcélként a kulturális hegemónia létrehozásáról, a magas színvonalú képzéseket nyújtó MCC tehetséggondozó – a közhiedelemmel ellentétben – nem nettó politikai agymosást végez. A MCC falain belül működő intézetek – ide tartozik például a Nézőponttal közösen alapított Ifjúságkutató Intézet vagy a Századvéggel közös Migrációkutató Intézet – egyértelműen jobboldaliak, a kormánnyal egyező ideológiát közvetítenek a (részben) szakmai rendezvényeik, kiadványaik által.
Az évente megrendezésre kerülő MCC Feszt is jobbára ingyenes programokkal csábítja a látogatókat, ugyanakkor egyértelműen megjelenik a politika, természetesen a kormánynak kedves narratívával. A nyári rendezvénysorozatnak például rendszeres előadója Orbán Balázs és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Nagy mondások az MCC Feszten ritkán vannak, viszont az elmúlt év legfontosabb eseményeit – természetesen a kormány keretezésével – összefoglalják. Kétszer is fellépett már a rendezvényen Tucker Carlson hírhedt amerikai műsorvezető, aki még a konzervatív Fox Newsnak is vállalhatatlan lett. A fesztiválon több színpad is van, ahol a három nap alatt előadások, panelbeszélgetések zajlanak le, a tavalyi rendezvényen például négy fideszes polgármester nagy egyetértésben volt abban, hogy megválasztásuk után egyértelműen kevesebb lett a szemét városaik utcáin, és nőtt a közbiztonság.
Emellett megjelennek szakmai beszélgetések, különböző kézműves foglalkozások és természetesen kint vannak az MCC „toborzói” is, akiknél a köz- és a felsőoktatásban tanuló vagy oda készülő diákok tájékozódhatnak az MCC tehetséggondozó programjairól.
Általános tapasztalat, hogy a fiatalokat megszólítani kívánó, a politikát nem agresszívan, de egyértelműen közvetítő rendezvényen az esti koncertek vonzzák a legnagyobb tömeget. Illetve a sok ingyenes program révén rengeteg „betévedő” is van. Kérdés, hogy amikor a közvélemény-kutatások a Fidesz hanyatlását mutatják a legtöbb, de főként a fiatal korcsoportokban, akkor egy ilyen rendezvény, ráadásul a politikai szezon egyik legnagyobb eseményének számító Tusványos után közvetlenül milyen embereket vonz, és milyen hatással lehet rájuk.

Egy középiskolás lány arról számol be, hogy ő kilencedikben csatlakozott az MCC-hez, kifejezetten az angolképzés miatt, és bár nagyon élvezi, idén a gimnázium utolsó évében már valószínűleg nem fogja folytatni, mert sok idejét elveszi majd az érettségi és az egyetemi jelentkezés. Arra, hogy mit gondol a szervezet és a politika összefonódásáról, inkább nem válaszolna, azt viszont elmondja, hogy ez az MCC-n kívül sokkal inkább téma. „Barátoktól, ismerősöktől szoktuk megkapni a janicsárképzőt, de mi ezt belül egyáltalán nem tapasztaljuk, nem is igazán foglalkozunk vele, hogy ki, mit gondol a politikáról” – mondja.

Hasonlóan látja az a vidéki társaság, akikkel a cikk elején idézett párbeszéd is lezajlott. „Ahhoz, hogy valaki csatlakozzon, úgy látom, két feltételt kell teljesítenie: legyen tehetséges és hazafi, de mindegy, hogy bal- vagy jobboldali” – mondja egyikük, aki már negyedik éve tagja az MCC-nek, most már egyetemi joghallgató.

A fesztivál középpontjában nem a politika áll, de már a nagyszínpad első panelbeszgéletésén helyet kapott Orbán Balázs
MCC Feszt Facebook-oldala

„Akik jobboldaliak közöttünk, ők sem mind a Fidesszel értenek egyet, inkább a Mi Hazánkkal” – teszi hozzá egy másik, majd meg is magyarázza, mire gondol. „A konzervatív politikai elit 90 százaléka nem hisz Istenben, eladja magát Putyinnak, nem konzervatív, csak helyezkedik” – mondja. Majd még egy meglepő állítást tesz: „A jobboldali MCC-sek nagy része úgy érzi, nem a Fidesz, hanem inkább a Mi Hazánk képviseli igazán az értékeit”, majd hozzáteszi, hogy aki a szélsőjobboldali párttal már nem tud szimpatizálni, az jelenleg képviselet nélkül marad.

Abban teljes konszenzus van a nekünk nyilatkozó fiatalok között, hogy az MCC inkább a vitára, a jó közösségre és a tanulásra ad lehetőséget, persze ezért tenni is kell: aki nem dolgozik, nem szorgalmas, az kihullik a programból.

Tiltaná az abortuszt, javaslata a pornós feketelistáról ott van a parlamentben – így terjeszkedik Magyarországon az Opus Dei

Utat talált az Országgyűléshez az Opus Dei magyar szervezete, amely az MCC pókhálóját használva ideológiai nevelést végez Budapesten. „Isten Műve” újraírná az abortuszszabályozást, és kitörölné a köztudatból Karsai Dániel kampányát.

Sokan tehát csak azért foglalkoznak a szervezet átpolitizáltságával, mert a környezetük nem felejti el őket emlékeztetni rá. „Az MCC egy bélyeg, de azt gondolom, nekünk ezt viselni kell, mert megkapjuk az ellenszolgáltatást” – foglalja össze egy fiatal. Ellenszolgáltatáson azt érti, hogy a programnak köszönhetően sokat utazhatnak, tapasztalhatnak, és fontos beszélgetéseket, vitákat folytathatnak le.

Azok a fiatalok, akiket érdekel a közélet, azt emelik ki, hogy politikai világnézettől függetlenül az MCC-n belül lehetőség van az értelmes párbeszédre, vitára. Ráadásul úgy tűnik, aki ennek az ízére egyszer ráérzett, már nehezen engedi el.

Volt, aki szomorúságát fejezte ki, hogy bár az eredeti tervek szerint pénteken Takács Péter egészségügyi államtitkár Kulja Andrással, a Tisza párt politikusával ült volna le vitázni, utóbbi ezt lemondta. Kérdésemre, hogy örülnének-e egy Magyar Péternek vagy Ruszin-Szendi Romolusznak, egyértelmű igen volt a válasz, de azt is elismerték, hogy jelenleg erre vajmi kevés esélyt látnak.

Az ülőhelyek megteltek a miniszterelnök politikai igazgatójának részvételével zajló beszélgetésre. Itt nagyobb számban jelent meg az idős hallgatóság
Szentirmai Áron

Bár a fesztivál fókuszában nem a politika áll, azért a kormánypártnak bőven van lehetősége átadni az általuk fontosnak tartott gondolatokat. Az esemény megnyitóján beszédet mondott Hernádi Ádám, Esztergom fideszes polgármestere, illetve a térség szintén kormánypárti képviselője, Erős Gábor is. Előbbi kerülte a politikát, utóbbi rövid nyitóbeszédét azzal kezdte, hogy fontos a keresztény kultúra ápolása, majd hamar áttért arra, hogy a fesztivál azért jöhetett létre, mert Magyarország a béke szigete. „Soha ne felejtsék el, hogy mi most itt békében és nyugalomban fesztiválozhatunk, és azt kívánom, hogy a béke az egész világon létrejöhessen. Mindenki hirdesse, hogy igen, mi, Magyarország a béke szigete vagyunk” – fogalmazott.

Rögtön az első panelbeszélgetés résztvevője volt Orbán Balázs, aki Patrick Deneen (amerikai) és James Orr (brit) egyetemi professzorral ült egy asztalhoz, a beszélgetést Szalai Zoltán az MCC főigazgatója moderálta. A panelt a Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök által kötött kereskedelmi megállapodással kezdték, és gyorsan arra a konszenzusra jutottak, hogy a megegyezéssel Trump nyert, Európa pedig rosszul járt. Később maradt még idő annak a kibeszélésére is, hogy Európa hanyatlik, illetve az orosz–ukrán háborút rosszul kezelik a nyugati hatalmak (Magyarország viszont jól csinálja, mert a saját energiabiztonságát és szuverenitását is szemmel tartja az álláspontjának kialakítása során – hangzott el).

A következő napokban Takács Péter egészségügyi államtitkár és Szijjártó Péter, illetve Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is fellép, így a szakmai beszélgetések mellett azért lesz még lehetőség eljuttatni a fiatalokhoz a kormány által fontosnak tartott gondolatokat.

Hogyan látja az elemző?
Vasali Zoltán politológus szerint az MCC jó példája annak, ahogy a Fidesz igyekszik egy-egy területen – jelen esetben az értelmiségi holdudvara és egy lojális hivatali elit utánpótlásával kapcsolatban – irreálisan nagy pénzek ráfordításával eredményeket elérni. De egyelőre ezen a téren sem látszik, hogy a rengeteg pénz és az identifikációs igazodás elvárása beváltaná az ehhez fűzött reményeket.
Vasali szerint a meghívottak kiválasztása a korábbi években is világossá tette, hogy az MCC Feszt fókusza a képzési intézmény világnézeti irányultságának szélesebb körű propagálása – ami nem mellesleg kifejezetten önleleplező az MCC mint képzési intézmény vonatkozásában, hiszen hivatalosan mégiscsak politikától független tanintézménynek kellene lennie. Elég a rendre felszólaló miniszterek és államtitkárok sorára gondolni, vagy az első esztergomi fesztivál sztárvendégére: Tucker Carlsonra – mondta.
Ennek alapján a célközönsége is vagy a kormányéval egyező világnézetűekre, vagy az oktatási intézményben tanulók és tanulni vágyók körére szűkíthető. Az összeállt program végül ugyanolyan erősen igényli a hallgatóság igazodását egy specifikus világlátáshoz és identitáshoz, mint a szakkollégium. Ez pedig a jellemzően inkább nyitott, kereső életszakaszban járó fiatalok számára önmagában nem igazán lehet vonzó; az egész MCC inkább a tanulmányokhoz biztosított lehetőségeivel, mint ezzel a vonalkövetéssel vonzza be növendékeit. Fesztiválként ez a vonzerő lényegesen csekélyebb lehet.
Bár most az tapasztalható, hogy a fiatalok politikai aktivitása nő, az még nem teljesen világos, hogy ez a politikai oldalak közötti erőviszonyt hogyan fogja befolyásolni. A hazai mérések azt mutatják, hogy a kormánypártok a fiatalokat tudják legkevésbé megszólítani; ugyanakkor nemrég jöttek ki olyan uniós mérések, amelyek éppen azt mutatják, hogy nő azon fiatalok aránya, akik nem feltétlen hívei a demokráciának – vagyis nyitottak a populista vagy egyenesen autoriter alternatívákra.

Nyitókép: Szentirmai Áron