Se híre, se hamva az állami támogatásnak, amit a felszámolt Dunaferrnél élő több száz macska ellátására szántak

Eddig 16 macskát hoztak ki saját költségen önkéntes állatmentők a dunaújvárosi Dunaferr gyárterületéről, közülük kilencnek sikerült gazdát találni, a többi ideiglenes befogadóknál van. Az ígért 15 millió forintos állami támogatás a megbízott Duna Dog Center Alapítvány szerint egyelőre nem érkezett meg, és az a civil állatvédő sem tud róla semmit, aki a vasművek júniusi leépítéseit követően felkarolta a területen élő több mint 500 kóbor állatot.

  • Székács Linda

Július elején a HVG elsőként számolt be arról, hogy a felszámolás alatt álló Dunaferr utódcégeinek lassan teljesen kiürülő dunaújvárosi gyárterületén kóbor macskák tömegei bukkantak fel nem sokkal azután, hogy elbocsátották a gyár mintegy 2500 alkalmazottját.

„Tudtunk arról, hogy egyes gyárterületeken élnek kolóniák. Ezeket a macskákat hosszú ideje ellátták az ott dolgozók, akik a kirúgások után ezt értelemszerűen nem tudták folytatni, és segítséget kértek abban, hogy az általuk továbbra is biztosított ennivalót eljuttassuk az állatokhoz. Először csak néhányról volt szó, azóta viszont sorra bukkannak fel különböző helyekről a rosszabbnál rosszabb állapotú macskák” – mondta el akkor a HVG-nek Gyócsi Beáta, a vállalat egyik alkalmazottja, aki önkéntes alapon vállalta, hogy továbbra is megoldja a macskák ellátását.

A gyárterületen élő kóbor állatok számát ekkor nagyjából ötszázra becsülték, ivartalanítások hiányában azonban ez az elmúlt két hónapban tovább nőhetett.

Pedig cikkünk megjelenése után az Igazságügyi Minisztérium (IM) bejelentette, hogy Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért felelős kormánybiztos és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány 15 millió forint támogatást szán a helyzet enyhítésére. Közleményük szerint ezt a pénzt száz macska megfelelő ellátására kell fordítani; oltásokra és egyéb szűrésekre, valamint az ivartalanítás költségire.

Macskák a Dunaferr gyárterületén
Facebook/Vasmacskák

Miért egy kutyákkal foglalkozó szervezetnek ítélték a pénzt?

Az IM július 22-i bejelentése szerint a macskák koordinációját a Duna Dog Center Alapítvány vállalta, az elhelyezésüket pedig a Magyar Állatvédők Országos Szervezete. Hogy miért pont ez a két szervezet, azt a macskákat gondozó jelenlegi 15-20 fős csoport nem érti. Kiváltképp a Duna Dog Center Alapítványt nem, mivel ez terápiás és segítőkutyák képzésével foglalkozik.

A HVG-nek ugyanakkor Czibere Cecília, a Duna Dog alapítója azt mondta, a szervezet portfóliójában és alapító okiratában 2021 óta szerepel a macskamentés. Annak érdekében, hogy ne keveredjenek a macskáknak és a kutyáknak érkező támogatások, pályázati pénzek, ezeket két külön számlán vezetik.

A Duna Dog Center alapítója szerint a partneri kapcsolatnak köszönhetően az elmúlt években több állatvédelmi pályázaton is indultak és nyertek összegeket, amelyeket többek között a vasmű területén élő macskákra is fordítottak. 2022-ben például tucatnyi macskát vittek innen orvoshoz, ivartalanítottak, majd engedtek vissza az élőhelyükre az úgynevezett TRN (befogás-ivartalanítás-visszaengedés) módszerrel, 2024-ig bezárólag pedig kormányzati és magánforrásokból összesen 84 macskáról gondoskodtak ebben a formában.

Feltehetően ez az oka, hogy a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány ezt a szervezetet bízta meg a megítélt 15 millió forintos összeg koordinálásával, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetét (MAOSZ) pedig a kimentett macskák elhelyezésével.

Ötszáznál is több kóbor macska él a felszámolás alatt álló Dunaferr ipari területén

Több száz lesoványodott, beteg és elvadult kóbor macska bukkant fel a bezárt dunaújvárosi vasmű területén, miután az ott dolgozók tömeges elbocsátása miatt kiürült a gyár. A gondozás nélkül maradt állatok ellátását most néhány karbantartó és biztonsági őr próbálja megoldani önerőből és adományokból, miközben a kolónia egyre nő, megoldás pedig egyelőre nincs.

Pénz még sehol

Czibere Cecília szerint a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány korábban arról rendelkezett, hogy a Duna Dog Center Alapítvány a megítélt 15 millió forintból 10 millió forintot kapjon, amelyet csak és kizárólag száz, a vasmű területéről kimentett macskára fordíthatnak.

Hogy ebben mennyire szigorúak, azt szerinte az is bizonyítja, hogy a 10 millió forintos összegbe eredetileg beleszámolták csapdákat is a macskák befogására, illetve kenneleket az átmeneti elhelyezésükre, és az úti költséget is az autóval való ide-oda szállításukra, ezt azonban a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány elutasította.

A pénzt csak a kiválasztott száz macska ellátására és orvosi költségeire fordíthatják, például ivartalanításra, szükség esetén egyéb műtétekre, gyógyszeres kezelésre, oltásokra, féregtelenítésre és a macskák chipeztetésére. Ebben az esetben ugyanakkor – mivel a Duna Doggal együttműködő állatorvosok a szervezet alapítója szerint szinte mindent beszerzési költségen és a lehető legalacsonyabb áron végeznének – az összegbe jóval több macska ellátása beleférne. Erre ugyanakkor a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány nem volt nyitott, így a 10 millió forintos keretösszegüket 7 millió forintra csökkentették.

„Azt az információt kaptam, hogy a maradék 3 millió forintot abból az egymilliárd forintos keretösszegű pályázatból fogják pótolni, aminek nyerteseit szeptember 8-án hirdették ki. Végül azonban a Duna Dognak csak 600 ezer forintot ítéltek” – magyarázza lapunknak az alapítvány elnöke. 10 millió forint helyett tehát a Duna Dog végül csak 7,6 millió forintot kapna a vasműs macskák ellátására, míg azok hosszabb távú elhelyezéséről – továbbra is 5 millió forintból – a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének kellene gondoskodnia.

Czibere szerint eddig annyi történt, hogy a napokban megkapták a támogatói szerződést. A pénznek azonban eddig se híre, se hamva annak ellenére, hogy az alapítvány hetek óta készen áll a macskák befogására és az ellátásuk megkezdésére.

Két hónap alatt semmi sem történt, az emberek pedig joggal kérdezősködnek, hiszen mindenki tudja, hogy nekünk ítélték meg a pénzt. De azon kívül, hogy júliusban kiírták a nevünket, nem történt semmi

– fogalmazott. Mást kommunikál ugyanakkor a Magyar Állatvédők Országos Szervezete. Ennek elnöke, Tőzsér Judit – akit 2024. október 7-én az állatok világnapja alkalmából a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány az Év Civil Állatmentőjének választott, 2016-ban pedig Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntették – ugyanis lapunk megkeresésére azt írta; a dunaferres cicák helyzetével folyamatosan foglalkoznak.

„A MÁOSZ országos ernyőszervezete 54 tagszervezetével 100 cica elhelyezését vállalta, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány támogatásával. A cicákat utóbbi alapítvány szállítja el a szervezetekhez, és tápot is biztosít számukra. Természetesen menhelyekre csak fizikailag egészséges cicákat vihetünk, éppen ezért a Duna Dog Center tudomásom szerint mindenféle betegségre folyamatosan szűri a cicákat.”

Tőzsér szerint a macskákat a szükséges oltások, ivartalanítás, prevenció után szállítják a kijelölt menhelyekre, ami hosszú és időigényes. Hozzátette továbbá, hogy „örülünk, hogy segíthetünk ezeken az elhanyagolt cicákon, munkatársaink még a befogadás után sokat foglalkoznak majd velük, hiszen nem szoktak emberhez.”

Tizenhat macska került ki eddig civileknek köszönhetően

Gyócsi Beáta, a Dunaferrnél dolgozó civil állatmentő szerint is csend van az ígért támogatásról.

Sajnos valótlanul az terjed a köztudatban, hogy a Közös Ügyünk és a Duna Dog Center gondoskodik a benti macskákról, miközben mi az általunk , az oldalunkon gyűjtött adományokból időt, energiát nem sajnálva látjuk el őket

– mondta. Gyócsi nem tud róla, hogy érkeztek volna állatmentők a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének megbízásából, ahogy arról sem, hogy vittek volna ki macskákat a gyártelepről július óta. Pedig az önkéntesek mostanra lefedik az egész területet; kezdetben 5-8, jelenleg is a Dunaferr utódcégeinél dolgozó alkalmazott ügyelt a macskák ellátására, mostanra viszont 15-20 fős csapat verbuválódott, akik tudnak arról, hogy kik-jönnek mennek a cég telephelyén.

Ők azok, akik a saját autóikkal szállítanak száraz- és nedves tápokat az itt élő állatoknak, és szükség esetén közbelépnek: beteg macskákat visznek állatorvoshoz, és ha van rá forrás, ivartalanítanak.

A civilek összefogásának köszönhetően eddig egyébként tizenhat macska jutott ki a gyártelepről, gazdásítani viszont egyelőre csak kilencet sikerült, a többi ideiglenes befogadóknál van.

Cirmi és Mimóza, két gazdára váró mentett cica
Facebook/Vasmacskák

Mindezt a civilek saját költségen, illetve olyan adományokból teszik, ami a Vasmacskák nevű Facebook-oldal támogatóitól és néha-néha más állatvédő szervezetektől, például a MaccsKaland Állat-és Gazdisegítő Alapítványtól és az Állatrendőrség Alapítványtól érkezik táp vagy szakmai segítség formájában. Az elmúlt egy hónapban ugyanakkor Gyócsi Beáta elmondása szerint nagyon lecsökkent a magánemberektől érkező támogatások összege, és bár maradt valamennyi a korábban kapott pénzadományból, előbb vagy utóbb a macskák élelmezését is kénytelenek lesznek ebből megoldani.

A Közös Ügyünk az Állatvédelem mentőakciója véleményem szerint kidobott pénz, egyáltalán nem oldja meg a problémát. 100 macskát vinnének ki, miközben legalább ugyanennyi született az elmúlt másfél hónapban

– mondta az önkéntes segítő, hozzátéve, hogy „semmivel nem leszünk előrébb, és az állatok élelemmel ellátását még mindig nekünk kell biztosítani civil állatszerető emberek segítségével, ugyanis ebben sem nyújt segítséget senki más.”

Ideiglenes befogadók kerestetnek

A legnagyobb gond azonban szerinte még így sem az anyagi segítség, hanem a befogadók hiánya. Gyócsi Beáta szerint ugyanis szinte senki sem jelentkezik, akik vállalná a gyártelepről kihozott macskák befogadását addig, amíg műtét után lábadoznak, és állandó otthont találnak számukra. Enélkül egyelőre több kóbor állatot nem tudnak kihozni a gyártelepről.

A mögötte álló szervezet nélküli civil állatmentőt pedig gyakran érik támadások. Gyócsinak rendőrségi feljelentést is kellett tennie olyan vádak miatt, amelyek szerint a macskák ellátására befolyó adományokat a saját kedvenceire költi, csaló.

„Olyan vádak értek, hogy nem is dolgozom ott, a befolyt adományokat a saját megélhetésemre fordítom, a Vasmacskák nevű oldalon lopott képekkel kérek támogatást, a kapott élelemadományokat a saját állataim – kutyák – etetésére használom fel. Sőt már odáig merészkedtek, hogy a minket támogatókat is megpróbálják ellenünk fordítani, hogy hiteltelenné tegyenek az emberek szemében. Ezek miatt az alaptalan vádak miatt hatósági eljárást kezdeményeztem több személy ellen is” – mondja.

Nyitókép: Facebook/Vasmacskák

Hozzászólások