Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Július elején újabb hullámra lehet számítani.
A Magyar Hang információi szerint megkezdődött a csoportos létszámleépítés a Dunaferr utódcégeinél.
Korábban a közvetített munkavállalóknak már felmondtak, hétfőn a Dunarolling Dunai Vasmű mintegy 1700 munkavállalójától búcsúztak el, július elsején pedig a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. emberi kapják meg a kilépőjüket. A jelenleg felszámolás alatt álló Duna Rollingért két befektető jelentkezett be: egy kínai és egy cseh cég, a Duna Furnace pályázatára nem érkezett ajánlat.
Nemrég újra eladósorba került az egykori Dunaferr, a felszámolók az épületeket, az eszközöket és az engedélyeket kínálták eladásra, az ajánlatokat április 25-éig várták. Szintén tavasszal jött a hír, hogy a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. felszámolóbiztosai bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat, és hogy ez a lépés 2600 dolgozót is érinthet.
Néhány héttel később kiderült: nagyjából 15 milliárd forintnyi pluszjuttatástól esik el a Dunaferr-cégek mintegy négyezer jelenlegi és volt, részben már nyugdíjas dolgozója.
Ami a cégeket illeti, nemrég másodszorra is nyilvános részvételi felhívással fordult a befektetők felé az egykori Dunaferr kohójával bíró Duna Furnace Kft. felszámolója. A testvércég, a hengerművel rendelkező Dunarolling Kft. hasonló felhívására ugyanakkor ketten is befutottak: az Ukrajnának is fegyvereket szállító, hadiipari cseh CSG társasághoz kapcsolható csehországi alapítású Dunaferr Steel Rolling a. s. és a kínai állami Hangzhou CIEC Group, amelynek Szingapúrban, Hongkongban, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Vietnámban is vannak csápjai.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.