Négy uniós frakcióvezető levélben kérte az Európai Bizottságot, lépjen fel a Pécsi Pride betiltása ellen

"Attól, hogy a Budapest Pride egy nagy győzelem volt, még nem változott meg a jogi helyzet."

  • HVG

Négy európai parlamenti frakció vezetője közös levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel a rendezvény védelmében – tudta meg a Népszava.

A levelet a szocialista, a liberális, a zöld és a baloldali frakció vezetői jegyzik, írja a lap.

Mint arról beszámoltunk, a rendőrség betiltotta a Pécs Pride megtartását. Pont úgy, mint történt Budapesten, ahol ugyancsak megtiltotta a rendőrség a Budapest Pride-ot,  de Karácsony Gergely főpolgármester (akit aztán ki is hallgattak emiatt), a fővárosi önkormányzat és sokan mások mellé álltak, a rendezvényből pedig az utóbbi időszak legnagyobb szabású, több százezres kormányellenes tiltakozása lett, szívbemarkoló jelenetekkel.

A budapestihez hasonlóan a betiltott Pécs Pride-ra is figyelnie kellene a világnak

– jelentette ki a Népszavának Kim van Sparrentak európai parlamenti képviselő, aki egyike azoknak az EP-képviselőknek, akik jövő héten Pécsre látogatnak a felvonulásra.

Attól, hogy a Budapest Pride egy nagy győzelem volt, még nem változott meg a jogi helyzet

– nyilatkozta Kim van Sparrentak, aki az EP-ben az LMBTQI+ jogokkal foglalkozó frakcióközi munkacsoport társelnöke is.

https://hvg.hu/itthon/20250908_pecs-varosvezetes-beke-biztonsag-pride-betiltas

Borítóképünk illusztráció, az idei Budapest Pride-on készült. Fotó: Fazekas István

Hozzászólások