Stabil létrák és 6 ezer köbcentis céges autó – az év álláshirdetését adták fel a zsámbéki önkéntes tűzoltók
Teljesen egyedi módon próbálnak új kollégát toborozni az önkéntes tűzoltók.
A madár egy csaknem húszméteres fa ágai között került bajba.
Madzagba tekeredett arapapagáj-fiókát mentettek ki egy csaknem húszméteres fa lombjai közül a ceglédi tűzoltók – derül ki a katasztrófavédelem keddi Facebook-bejegyzéséből.
A bejegyzés szerint a veszélybe került madár helyzetét súlyosbította, hogy táplálkozásával gazdájára szorult, aki még fecskendőből etette.
A riadt fióka tehetetlenül várta a segítséget, miközben a gazdája kétségbeesetten próbálta lehozni a fáról, de egyedül ő sem járt sikerrel. Ekkor jöttek a ceglédi tűzoltók, akik magasból mentővel megközelítették az állatot, és miközben szelíden szólongatták, óvatosan kiszabadították az összegabalyodott madzagból – írták az esetről, a poszthoz tartozó videón pedig az látszik, ahogy a daruskocsival a magasba emelt tűzoltó előbb szóval nyugtatja, majd az összegabalyodott madzagot felgöngyölítve kesztyűben kézbe veszi a papagájt, amely az óvatos közelítés ellenére néhányszor megpróbálja megcsípni a megmentőjét.
Az akció azonban sikerrel zárult, így a videó végén látható, amint a tűzoltó a tulajdonos vállára helyezi a gazdáját szárnycsapkodással üdvözlő tarka madarat.
Teljesen egyedi módon próbálnak új kollégát toborozni az önkéntes tűzoltók.
Nyitóképünk forrása: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság / Facebook
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.
A rendőrség továbbra is tanúk segítségét várja.