Miközben lassan teljesen elvész annak reménye, hogy a Louvre-ból nemrég ellopott, felbecsülhetetlen értékű egykori koronázási ékszerek még valaha egyben előkerüljenek, hiszen azokat ismertségük folytán csak darabjaikban lehet értékesíteni, váratlanul épségben került elő egy európai uralkodócsalád több mint száz éve elveszettnek hitt drágaköve, amelyről sokan azt feltételezték, hogy szintén darabjaiban adták el.
A francia kincsekre vonatkozó reményt mégsem táplálhatja ez a fejlemény, mivel a Habsburgok Firenzei gyémántja meglepetésre a jogos tulajdonosok trezorjából került elő – derül ki a New York Times, illetve a Spiegel csütörtöki cikkéből.
https://hvg.hu/360/20251027_hvg-muzeum-rablas-biztonsag-technologia
A méretes drágakő Mária Terézia toszkánai férjén, Lotaringiai Ferenc István nagyhercegen, a későbbi I. Ferenc német-római császáron keresztül került a Habsburg-Lotaringiai család birtokába. Nevét pedig onnan kapta, hogy korábban az egy ideig Firenzét uraló Medici családé volt. Az udvari pompa évszázadait követően 1918 után, a monarchia összeomlásakor veszett nyoma. Legalábbis a nyilvánosság szemében.
A vesztes háborút követő forradalmak árnyékában nem volt életszerűtlen feltételezés, hogy amikor az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak és feleségének, Zita királynénak előbb Svájcba, majd Portugáliába kellett menekülniük, számos más ingóságukhoz hasonlóan ez a különlegesen tiszta és nagy gyémánt is elkerült tőlük.

1921 – a bukott uralkodó utolsó magyarországi trónvisszaszerzési kísérletének kudarca – után a család részéről semmilyen információ nem került ki a gyémánttal kapcsolatban, ugyanakkor akadt olyan svájci ékszerész, aki állította, hogy az első világháborút követő zavaros években az exuralkodó titkára eladásra kínálta üzletükben a drágakövet. Bár azt senki nem állította, hogy meg is vette volna a követ, amikor a húszas, a hatvanas és nyolcvanas években a Firenzei gyémánttal színben szinte egyező, méretre és súlyra viszont annak csak részét kitevő, de így is impozáns gyémántok kerültek piacra, azokról többen feltételezték, hogy a Habsburgoktól elragadott nagyobb kő feldarabolásával keletkeztek.
Csakhogy a találgatásoknak most véget vetett, hogy szerdán Karl Habsburg, 64 éves osztrák média-vállalkozó és volt politikus – az utolsó Habsburg uralkodó egyik unokája – bejelentette, hogy nemrég tudomására jutott, és már bizonyítania is sikerült, hogy a drágakő egy kanadai banktrezorban, továbbra is a család tulajdonában van.
„Szigorú értelemben soha nem is tűnt el” – fogalmazott újságíróknak, elmondva, hogy két unokatestvére, a 70 éves Lorenz, illetve a 67 éves Simeon még a tavalyi évben azzal kereste meg, hogy fontos ügyben szeretnének vele beszélni, és Kanadában kellene találkozniuk. Mint kiderült, a két Habsburg időszerűnek látta mások előtt is felfedni az addig csak kettőjük által tudott titkot arról, hogy a Firenzei gyémánt mindvégig családjuknál volt – jó ideje egy kanadai bankban.
Váratlan megszólalásuk oka állítólag az, hogy a gyémántot a hatalom elvesztésekor magához vevő Zita királyné, aki országról országra menekülve vigyázott a drágakőre, halála előtt öt fia közül mindössze kettővel, Róberttel és Rudolffal osztotta meg titkát, arra figyelmeztetve őket, hogy minél kevesebben tudnak róla, annál inkább biztonságban tudhatják a kincset. Ebben annyira határozott volt, hogy a titokba beavatott fiúknak is lelkükre kötötte, hogy legalább 100 évvel az – 1922-ben elhunyt – apjuk halála utánig tartsák rejtve a kincset.
A két testvér egész életében tartotta magát Zita kívánságához, és csak közvetlenül haláluk előtt (1953-ban, illetve 2010-ben) adták át a titkot saját fiuknak, akik szintén nem szegültek szembe néhai nagyanyjuk akaratával. Sőt, még a 100 év letelte után is vártak egy kicsit mielőtt rokonukhoz fordultak a jó hírrel.
Karl Habsburg elmondása szerint ő már a kő eredetiségét is ellenőrizni tudta, méghozzá a Habsburgok egykori udvari ékszerészcégénél, a még mindig az alapító család tulajdonában lévő Köchertnél vizsgáltatva meg. Christoph Köchert, hatodik generációba tartozó társtulajdonos egyrészt az eredeti tartódobozba való tökéletes illeszkedése, másrészt a feljegyzett súllyal és színnel való tökéletes egyezés, illetve a csiszolás mintázata alapján erősítette meg a kő azonosságát az eltűntnek hitt Firenzei gyémánttal.
A család közlése szerint a drágakövet nem tervezik értékesíteni, azt továbbra is Kanadában szeretnék tartani, viszont tervezik, hogy jövőben időszakos kiállításokon a nagyközönség számára is láthatóvá tegyék.