ByeAlex kiosztotta a Borsot: „Eljön a nap, amikor az idő és a haladás hatalma elsöpri az asztalról majd a hazugokat, akik mások kárán gyarapodtak”

„Én rendes gyerek vagyok. A kocsim szélvédőjét mindig lemoshatjátok majd. Megfizetem, ígérem” – fogalmazott az énekes, akinek szakítását korábbi kábítószeres ügyével mosta össze két kormánypárti bulvárlap.

  • HVG

ByeAlex Facebook-oldalán reagált arra, hogy a kormánypárti Bors „Véget vetett a kapcsolatnak a drogbotrány? ByeAlex bejelentette a szakítást” címmel közölt róla cikket. Vasárnap az énekes a közösségi médiában jelentette be, hogy véget ért kapcsolata korábbi barátnőjével, a Bors – és posztja alapján a szintén kormánypárti Ripost is – ezt dolgozta fel azt sejtetve, hogy a kapcsolatnak az vetett véget, hogy az előadónál kábítószert találtak novemberben.

ByeAlex a bejegyzésében élesen bírálta a cikkek felütését és a „drogbotrány” kifejezés használatát. Azt írta:

ahogy a ripostnak is írtam az előbb: én nem egy bajuszos, bolsevik, maradi, ötvenes asszonnyal éltem szerelemben, akit ez a »botrány« bármiben megrengetett volna velem kapcsolatosan; mint azokat, akik ezeket a faszságokat írják, és köpnek rá mások életére és érzéseire.

Az énekes külön is reagált a címben szereplő szóhasználatra. Úgy fogalmazott: „drogbotrány? ezek ettől a szótól kapnak erekciót. Nagy botrány! Megrengett a gazdaság alatta!”

ByeAlex posztjában azt is írta, hogy szerinte „eljön a nap, amikor az idő és a haladás hatalma elsöpri az asztalról majd a hazugokat, akik mások kárán gyarapodtak”, majd hozzátette: „Mi lesz akkor a CV-ben?” Bejegyzését ironikus megjegyzéssel zárta: „Én rendes gyerek vagyok. A kocsim szélvédőjét mindig lemoshatjátok majd. Megfizetem, ígérem.”

November közepén rendőri intézkedés során kábítószert találtak ByeAlexnél. Az énekes később egy rendőrségi dokumentumot tett közzé a Facebook-oldalán, amely szerint az intézkedéskor „hozzávetőlegesen 1 gramm kokain fajtájú kábítószert” adott át önként a hatóságoknak.

ByeAlex kiakadt: „A gatyótokat is le fogom perelni, bébikéim!”

A Blikk azt állítja, 20 adag kokaint találtak ByeAlexnél, amit az énekes tagad.

A közzétett irat szerint a kábítószert a konyhaszekrényből vette elő, emellett a rendőrök lefoglaltak egy kábítószergyanús anyaggal szennyezett kis méretű nejlonzacskót, egy, kokain fogyasztásához használt, hengerbe tekert bankjegyet, valamint két, fehér porszerű anyaggal szennyezett kis üvegcse is előkerült.

Ezzel ByeAlex a Blikk állítását kívánta cáfolni, amely „biztos forrásból” származó információkat emlegetve azt állította: az énekes „5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.”

Drogügyi kormánybiztos ByeAlex ügyéről: Nem a kormányellenes szövegek miatt kerülnek célkeresztbe a celebek

Az Igazság Órájának vendége volt Horváth László, ahol szóba került ByeAlex drogügye. A kormánybiztos szerint téves az a feltételezés, hogy ők küldték ki a rendőröket, hiszen már több mint 8000 eljárás indult március óta, és ezen „fennakadnak celebek is”, de visszautasította, hogy kormányellenes dalszövegek miatt kerülne bárki is célkeresztbe.

Hozzászólások