Csintalan Sándor szerint Pesty László a NER kritikus híve volt, aki büntetésbe került

Az elkészült anyagait se fizették ki, a munkáiból kitolták, ami Csintalan szerint nagyon megviselte a filmrendezőt.

  • HVG

Eltűntként körözi a rendőrség Pesty László filmrendező-producert, aki február 9-e óta ismeretlen helyen tartózkodik. Volt felesége, Nagybaczoni Nagy Kati azt nyilatkozta, az exférjét régóta betegségek gyötörték, borzasztó körülmények között élt, mégsem fogadott el senkitől segítséget.

Csintalan Sándor tévés műsorvezető (aki először az MSZP-ből átlépett a Fideszbe, majd 2023-ban vissza az MSZP-be, 2018-ig pedig a Simicska-médiabirodalomban dolgozott) is megszólalt az ügyben, miután a Facebookra azt írta: „Jaj, Laci! Hol a f*szomban tekeregsz????” A Blikknek azt nyilatkozta:

Kritikus hangvételben volt lojális és a NER híve. Én már akkor elkezdtem amiatt aggódni, hogy ebből baj lesz. Most úgy tapasztalom, és azt hallottam tőle magától is, hogy büntetésbe helyezték, és ennek mondjuk olyan elemei is voltak, amelyek arról szóltak, hogy nem fizették ki a munkáját, kitolták a munkáiból, büntetésbe került. És hát, őt ez rendkívüli módon megviselte.

Pesty betegségéről azt mondta, észlelte a jeleket, de nem tartotta rendkívülinek a helyzetet, „ebben a korban az embereknek már jellemzően súlyos egészségi problémái szoktak lenni. Tehát semmivel nem volt extrémebb, mint bárki más, aki egyébként meglehetősen intenzív és veszélyes életet él” – tette hozzá.

Hozzászólások