Takáts Tamás a közösségi oldalán számolt be arról, milyen élményeket szerzett a múlt szombati DPK-gyűlésen, ahol a Karthago zenekar Apáink útján című dalát adta elő.
Az énekes azt írta: megtisztelő volt számára, hogy „Magyarország egyik fő szellemi centrumában”, Esztergomban vehetett részt a „háborúellenes gyűlésen”.
Immár tizenegyedik alkalommal tart háborúellenes gyűlést Orbán Viktor fellépésével a DPK. A miniszterelnök fellépése előtt Czunyiné és Navracsics melegítette be a közönséget. Orbán Viktor szerint csak a választások után fog újraindulni a szállítás a Barátság kőolajvezetéken, mert Brüsszel és Kijev is kormányváltást akar Magyarországon.
„Felemelő érzés volt a szeretet és lelkesedés ilyen sűrű légkörében énekelni. De »magánöröm« is ért azzal, hogy választott Miniszterelnökünk, Orbán Viktor, régi ismeretségünk okán meghívott engem és szeretett feleségem az öltözőjébe” – idézte fel Takáts, hozzátéve, hogy Orbán megdicsérte a fellépését, ő pedig megajándékozta a kormányfőt egy lemezzel.
De a történet itt nem ért véget, ugyanis Takáts bejegyzése szerint a miniszterelnök meghívta őt és feleségét egy kávéra is. „20 percet beszélgettünk, amit én 5 percnek érzékeltem. »Dumcsiztunk« családról, háborúkról és békéről, »szellemi valóság«-okról, a politika és művészet felelősségéről és persze nevettünk is néha a mások és főleg a magunk »esendőségén«. (…) Fantasztikus érzés volt egy ilyen komoly, korszakos »államférfi«-vel beszélgetni kötetlenül” – írta az énekes.
Takáts Tamás legutóbb január végén került be a hírekbe, azzal, hogy a HírTV műsorvezetője véletlenül Magyar Péter-díjas magyar rock- és bluesénekesként mutatta be.
A Karthago énekese azért finoman jelezte, hogy ő Máté Péter-díjas.
Nyitókép forrása: Takáts Tamás / Facebook