Vitray Tamás műsorvezetővel, Kossuth-díjas újságíró készített interjút a Blikk, amelyből többek között kiderült, hogy miért nehezteknek egymásra időnként Friderikusz Sándorral.
Az első konfliktusuk még Vitray legendás, a Csak ülök és mesélek című műsora kapcsán történt, amikor Friderikusz még pályakezdőként küldött Vitraynak két riportötletet Nyíregyházáról. „Mindkettő kifejezetten tetszett, ezért stábot küldtem, hogy készítsék el az anyagokat. Amikor visszahozták, megnéztem a vágatlan, teljes felvételt, amin mindvégig a rendező hangját hallottam – ő volt a riporter is. Pedig őt csak arra kértem, a felvétel technikai részében segítsen az ismeretlen, kezdő fiúnak. Érdeklődésemre, ezt a választ kaptam: >>Ez a fiú alkalmatlan<<” – idézi fel a régi történetet Vitray.
Vitray megemlítette az interjúban azt is, hogy Friderikusz később a könyvében úgy ír erről az esetről, hogy Vitray eldobta az anyagát, ő pedig a TV épület sarkában zokogott. Azóta sok év telt el, közben kollegiális viszony alakult ki a két újságíró között, sokat dolgoztak együtt, azonban most sem felhőtlen a kapcsolatuk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az öklünket rázzuk, egyszerűen csak történik valami, amit éppen a másik önmagára nézve sértőnek tart. Lehet, hogy én is túl érzékeny vagyok – ő biztosan.
Arra a kérdésre, hogy nem szeretne-e visszatéri a hagyományos televíziózás világába, azt válaszolta, hogy 67 év pályán eltöltött idő után nincsen hiányérzete. „A mai televíziózás egészen más, mint az a közeg, amelyben annak idején elkezdtem. Magyarország kis ország, és meggyőződésem, hogy ide olyan televízióra lenne szükség, amely erre a léptékre, erre a mentalitásra van szabva” - mondta.
Nyitókép: Fazekas István